A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) is a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Valton-Sec őrzi az intézmény épületeit, és az ott tanuló diákokat párszáz millió forintért.
Augusztusban indítottuk a közbeszerzés-figyelő cikksorozatunkat, amelyben egy közbeszerzési szakértő segítségével már a kiírásnál megpróbáljuk elcsípni és bemutatni az irányítottnak, illetve versenykorlátozónak látszó tendereket. Ezúttal két olyan esetről számolunk be, ahol az előzetes számításaink beváltak: vagy az általunk megtippelt cég nyert, vagy az eljárás eredménytelen lett, mert senki sem nyújtott be ajánlatot. Vélhetően éppen a szűkre szabott feltételek miatt.
Míg korábban többnyire leperegtek Polt Péter legfőbb ügyészről a kormánypárt zavaros ügyeit firtató kérdések, az utóbbi időben „vizsgálatkészebbnek” bizonyult. A végeredmény nem változott.
Megérkezett a számla az adófizetőkhöz a Puskás Aréna nyári rendezvényei után. A Valton-Sec a havi átalánydíján felül olyan rendezvények biztosítását is kiszámlázta, mint a Rammstein vagy a Guns ’n’ Roses telt házas koncertjei.
Bő félmilliárd forintot szórt szét az elmúlt két hónapban a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó cége, méghozzá zömében már jól ismert, NER-kedvenc vállalkozásoknak. Ezek évek óta visszatérően és rendszeresen megkapják a maguk sokmilliós szponzorpénzeit: a kormányfő vejéhez közeli érdekeltség éppúgy, mint Szijjártó Péter testvérének vagy éppen az Edda énekesének a cége.
Közzétette szerződéseinek listáját a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség. Ebből kiderült, hogy minden egyes megbízásuk a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Balásy Gyula cégeinél landolt. A Rogán féle Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) adatszolgáltatásából pedig azt tudhattuk meg, hogy az ügynökség ezért a munkáért 723 millió forintot kapott a Hivataltól. Legalábbis az NKOH ennyit utalt át július végén az ügynökségnek „a 2023. évi működési költségek biztosítására”.
Egy sportrendezvénynek köszönheti a Miskolci Egyetem, hogy 20,6 milliárd forint kormányzati támogatást kapott többek között két kollégium és az egyetemi étterem épületének felújítására. A munkálatokhoz szükséges egyik közbeszerzési eljárás le is zajlott, a kollégiumok kivitelezőjét a napokban jelentették be. A nyertes egy miskolci trafiktulajdonos építőipari cége, amely olyan nagyágyúknál tudott olcsóbb lenni, mint a Mészáros család FEJÉR-B.Á.L. Zrt.-je, vagy Kelet-Magyarország egyik tenderkirálya, a Tömb 2002 Kft.
Nemcsak a megépítése volt drága, de a fenntartása sem olcsó a 2019-ben átadott Puskás Arénának. Az uniós közbeszerzési értesítőből most ugyanis kiderült, hogy a gyep karbantartásának ára a kezdeti 180 millióról 453 millióra kúszott. Emellett a stadion őrzése is vagyonokba kerül, akárcsak a fűtése és a megvilágítása.