Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Weiszenberger 2 és fél évre rács mögé kerül
Jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte Weiszenberger László volt kiskunhalasi szocialista politikust a Legfelsőbb Bíróság.
Pert nyert az MVM a Figyelővel szemben
A Figyelő az MVM Csoport szponzorációs tevékenységére lett volna kíváncsi.
Felfüggesztett börtönre ítélték az egykori autópálya-rendőrt
Hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt elítélték azt az autópálya rendőrt, aki kollégáival pénzt, illetve cigarettát fogadott el külföldi sofőröktől, hogy szemet hunyjon kisebb szabálytalanságok fölött.
30.300.000.000 forint: ennyit adtak az adófizetők zsebéből a Mol-nak
Az Európai Bizottság arra utasította a magyar kormányt, hogy követeljen vissza a Mol-tól 30,3 milliárd forint - 112 millió euró - összegű támogatást.
Rendőrbűnözés: döntött a Debreceni Ítélőtábla
Rendőrök segítették a benzin- és cigarettacsempészeket.
Sas Józsefet felfüggesztett börtönre ítélték
Jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbírságra ítélték az adócsalás vádjával bíróság elé állított Sas Józsefet.
Nem indul nyomozás Gyurcsány ellen
A miniszterelnököt magánemberek korábban a Zuschlag-ügy főszereplőjének egyik vallomása alapján jelentették fel.
Nem csalt adót a MeH volt helyettes államtitkára?
Kodela Lászlót a Kulcsár-ügyben felmentették a korrupció vádja alól, adócsalásban azonban bűnösnek találták. Most fellebbez.
Lezárult a formaruha vizsgálat a BKV-nál - egy embert elbocsátottak
A BKV elbocsátotta azt a jogi munkatársát, aki hibázott az új formaruhák közbeszerzési pályázatának értékelésénél - áll a közlekedési társaság szerdai közleményében.
Egymásért Alapítvány-ügy - a vizsgálat szerint a vámhivatal tiszta
Befejeződtek a vizsgálatok, és az érintettek határidőre leadták azokat a jelentéseket, amelyeket az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló parlamenti bizottság kért.