language

Lapok:

HírTv highlight_off

Intézmények:

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [146]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Zoltai állítja, szabadulása óta nem beszélt Hunvalddal (+videó

A Hunvald Györggyel folytatott telefonbeszélgetés ellenére töretlen a bizalom a Mazsihisz ügyvezetőjével szemben. A vasárnapi tisztújító közgyűlésen nem volt kihívója Zoltai Gusztávnak. Ha megválasztják, négy évig maradhat a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. Zoltai állítása szerint pénteki szabadulása óta nem beszélt a volt szocialista polgármesterrel.

Kiengedték Hunvaldot és Gált (+videó)

Megszüntette a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanpanama két vádlottja, Hunvald György és Gál György előzetes letartóztatását. A VII. kerület volt MSZP-s polgármestere több mint két évet, az önkormányzat gazdasági bizottságának korábbi szabad demokrata elnöke pedig több mint két és fél évet töltött a büntetés-végrehajtási intézetben.

Már a gyilkosság előtt óriási volt a feszültség az iskolában (+videó)

A volt iskolaigazgató feleségének meghallgatásával folytatódott csütörtökön a csepeli kettős gyilkosság tárgyalása. Az iskolaigazgató özvegye cáfolta, hogy férje az iskola pénzéből fizette volna az MSZP egyik rendezvényét, és részt vett volna az alapítványi iskolánál történt sikkasztásban.

Kettős gyilkosság: Deme hazudott a sikkasztásról? (+videó)

Cáfolták a csepeli kettős gyilkosság ügyében meghallgatott tanúk, hogy Takács József igazgatóként részt vett volna az alapítványi iskolánál történt sikkasztásban. Ezt korábban a másodrendű vádlott Deme Gábor, az iskola volt gazdasági igazgatója állította, aki szerint a milliók egy részéből a helyi MSZP-t finanszírozták.

„Attól ijedt meg Deme Gábor...”

Kun Tamás, a csepeli alapítványi iskola volt pedellusa kényszerítette Deme Gábort, hogy magával vigye és kidobja a több milliós sikkasztást igazoló számítógépszervert - mondta el a Hír Televízió Rájátszás című műsorában a csepeli kettős gyilkosság másodrendű vádlottjának védője.
Találatok: [146]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>