language

Lapok:

HírTv highlight_off

Intézmények:

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [146]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Gyurcsány nem válaszolt a kínos kérdésre (+videó)

Nem válaszol a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásával kapcsolatos kérdésekre Gyurcsány Ferenc. A volt szocialista miniszterelnököt a hírTV hiába kérdezte a szerződés megkötésének dátumáról.

Szűcs Erika annyit sem mondott, mint Veres (+videó)

Nem kérdezhették a képviselők hatmilliós tanulmányáról Szűcs Erikát. Az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló költségvetési albizottság ülésére ugyanis a volt szocialista miniszter nem ment el. Veres János egykori pénzügyminiszter megjelent ugyan, de visszautasította, hogy egyik volt cége is belekeveredett a visszaélésgyanús rokkanttámogatási ügyekbe.

Hamis adatokkal palástolják Szekeres felelősségét?

Az MSZP továbbra sem vállalja a felelősséget a korábban általa irányított Magyar Honvédség és háttérintézményeinek megkárosításáért. Ez derül ki a párt pénteken megjelent sajtóközleményéből.

Juhász megpróbálta elkerülni a hírTV kérdéseit

Kétszeri megfutamodás után ma megjelent a honvédelmi bizottság előtt Juhász Ferenc. A volt szocialista tárcavezetőt hiába kérdeztük arról, hogy számít-e arra, hogy egykori államtitkára, Fapál László ingatlanszerzési ügyében meghallgatja az ügyészség. Juhász kerülőúton próbált az ülésterembe jutni, de végül nem tudta kikerülni a hírTV kérdését.

Lemondásra szólították fel a megvádolt terézvárosi szocialistákat

Mandátumukról való lemondásra szólítja fel a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöksége azt a két kerületi szocialista képviselőt, akiket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádoltak meg kedden – közölte a Fidesz az MTI-vel.

Fapáléhoz csatolták a HM-es visszaélésgyanús ügyeket

Összevonta a Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter idején történt visszaélés gyanús ügyek vizsgálatát a Központi Nyomozó Főügyészség. Részleteket a nyomozóhatóság szóvivője nem közölt, csak annyit, hogy a továbbiakban a volt államtitkár, Fapál László zuglói luxusingatlan-szerzésével kapcsolatos nyomozás keretében vizsgálják a katonai ügyészségtől megkapott iratokat is.
Találatok: [146]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>