Szimpatikus cél, hogy kedvezményes áfakulcsú lakások épüljenek a településeken belüli elhagyott-elhanyagolt üzemek romjain, csakhogy nálunk ez is a kiválasztottak biznisze lett. Ráadásul a beruházók önkényesen alakíthatják át a városképet.
2021 közepén egy szokatlan találkozó helyszíne volt a londoni magyar nagykövetség halványsárga épülete, amely a brit főváros egyik előkelő negyedében, a Buckingham-palotától mintegy negyedórányi sétára található.
A 4iG magyar informatikai cég már hónapok óta próbálkozott az Invitech nevű magyarországi távközlési vállalat felvásárlásával, de az egyeztetések elakadtak. Az Invitech tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselői jóval magasabb árat kértek a cégért, mint amennyit a 4iG ajánlott. Ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy az akkor még kisebb piaci szereplőnek számító és komoly távközlési tapasztalattal nem rendelkező magyar cég képes lesz-e előteremteni a mintegy százmilliárd forintos vételárat.
Az alábbiakban három dolgot bizonyítunk. Egyfelől, hogy a Tiborcz István „zsebeként” azonosított Hornung Áronhoz majd’ 55 milliárd forintnyi osztalékjövedelem folyt be az elmúlt években – nemcsak a topmilliárdos Jellinek Dániel, hanem Balázs Attila térkő- és kavicskirály környékéről is. Másrészt, hogy ezzel a forrással együtt már legalább 427 milliárd állami vagy baráti pénz mozdult meg Magyarországon a Tiborcz-kör üzleti előmenetele érdekében. Igazoljuk továbbá, hogy a miniszterelnök veje és csapata – a cikkünk előző részében bemutatott 36 luxusingatlan-projekt mellé – ágazatokon átívelő vállalatbirodalmat épített (benne pénzpiaci, szállítmányozási, vasbetongyártó, napelemparkos, hulladékgazdálkodási, informatikai, szépségipari érdekeltségekkel).
A Tungsramnak már öt éve sem volt esélye a túlélésre, nem véletlen, hogy az amerikai GE jelképes összegért adott túl rajta. A veszteséget végül a magyar adófizetők állják.
Majd’ egy év elteltével még zajlik annak a frissített dokumentumnak az elbírálása, ami a Paks II. végleges létesítési engedélyének alapja – az atomhivatal az elbírálást eredetileg 120 napra taksálta. A hosszú gyártási idejű alkatrészek egy része már készül Oroszországban, ezek külön engedélyeket kaptak, de a hivatal a gyártást is ellenőrzi.
Vadai Ágnes kérdezte Szijjártó Pétert, hogy mekkora hiteleket kapott az ország leggazdagabb embere a horvátországi és bosznia-hercegovinai vásárlásokra.
Terebélyes cégháló jórészt névtelen tagjai ügyködtek csaknem egy évtizeden át, hogy Tiborcz István BDPST Groupjának a neve alatt novemberben megnyílhasson a luxusban is kivételes Hotel Dorothea. A sameszok, akik adták-vették Tiborcznak az ingatlanokat, maguk is vagyonosok lettek.
A kormányzati pénzek ellenére sem váltotta be eddig a befektetői reményeket Mészáros Lőrinc két gigantikus gabonafeldolgozója. A profitkilátásokat a milliárdos veszteségek után a gabonapiaci krízis és egy uniós zöld terv is beárnyékolja.
Tartozásrendezés helyett a legszegényebb háztartások fokozódó eladósodása az ingatlanárverések következménye Magyarországon – derül ki egy friss tanulmányból.