language

Kulcsszavak:

hivatali visszaélés highlight_off

Intézmények:

Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Újabb volt NBH-s gyanúsítottak

Legalább egy tucat egykori nemzetbiztonsági tisztet hallgatott ki tanúként, és közülük három személyt gyanúsított meg a katonai ügyészség az úgynevezett CD-botránnyal összefüggésben indult nyomozásban – értesültünk.

Januárban áll bíróság elé az UD volt vezetője

Január 26-ára tűzték ki a Fővárosi Bíróságon annak a büntetőpernek az első tárgyalását, melyben az öt vádlott egyike az UD Zrt. volt vezetője. Tóth János felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés vádjával áll bíróság elé.

Újabb árnyékot látott Budai Gyula

Cáfolta és az UD Zrt. ügyéről való figyelemelterelésnek tartja Szilvásy György volt titokminiszter, hogy az Orbán-kormány elszámoltatási kormánybiztosa azzal vádolta őt: törvénytelenül megfigyeltette.

Vádat emeltek az UD Zrt. egyik vezetője ellen

Felbujtóként, hivatali visszaélés vádjával áll bíróság elé Tóth János, az UD Zrt. volt vezetője - tudtuk meg. A Fővárosi Bíróságon kezdődő büntetőper tárgyalását még nem tűzték ki.

Ügyészség elé állhat Laborc Sándor

Ügyészségi meghallgatásra számíthat Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója a Dávid Ibolya által 2008-ban kirobbantott megfigyelési ügyben.

Földesi-Szabó László az Egymásért alapítványról és annak „nemzetbiztonsági védelméről”

Nevetséges. Ha önmagam vagy az alapítvány védelme érdekében építettem volna ki nemzetbiztonsági kapcsolatokat, nem ülök előzetesben 117 napot – jelentette ki lapunknak Földesi-Szabó László
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3