Lapok: |
Simicska kontra Dávid Ibolya - a bíróság a mentelmi bizottsághoz fordul
Felfüggesztette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Simicska Lajosnak, az APEH volt elnökének az MDF elnöke ellen indított magánvádas eljárását...
Zuschlag János csak politikai felelősségét ismerte el
Zuschlag János a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen ellene és 13 társa ellen folyó bűnügyben vallomást tett, melyben politikai felelősséget vállalt az MSZP ifjúsági szervezete és a civil szervezetek esetleges finanszírozási szabálytalanságaiért.
Az ügyészség vizsgálhatja az SZDSZ elnökválasztását
Ha beigazolódik, hogy az SZDSZ tisztújításán valaki vagy valakik más nevében szavaztak, más nevében írták alá a jelenléti ívet, az ügyészség megalapozott gyanú esetén hivatalból indíthat eljárást az ügyben magánokirat-hamisítás miatt - mondta Kolláth György alkotmányjogász hétfőn az MTI-nek.
Ezer gazdag németet buktatott le egy titkos CD
Bőségesen megtérül a német államkasszának az a legalább 5 millió euró, amit egyetlen CD-ért, akciófilmbe illő körülmények között fizettek.
Karcagi László: Mi legyen a Gripenekkel?
A Gripen-flotta több mint kétszázmilliárd forintba került, ám kérdéses, mire lehet idehaza használni a tizennégy vadászrepülőt.
Kaptárba zárt "méhkirálynő"
Csütörtökön, kevéssel azután, hogy lapunknak nyilatkozott, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése kísérletének gyanújával őrizetbe vették annak a pályázatíró cégnek az ügyvezetőjét, amelyről Bajnai Gordon szerdán azt állította: csaknem egymilliárd forint uniós pénzt akart elcsalni.
Busztender: még visszatérnek rá
Ha a BKV felügyelőbizottsága (fb) két héten belül kivizsgálja a használt buszok vásárlására kiírt tender körülményeit, a városatyák ismét vitatkozni fognak az ügyről - háromórás vita után erről döntött a Fővárosi Közgyűlés tegnapi, rendkívüli ülésén.
Szabálytalanságok a tavalyi SZDSZ-választáson
A Szabad Demokraták Szövetségében erős a gyanú, hogy a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon szabálytalanságok történtek - közölte a Liberális Gazdasági Tanács szombati budapesti ülését követő sajtótájékoztatóján Kóka János.
Nyusztay Máté: SZDSZ - mosoly nélkül
Amikor először láttam-hallottam a Hír TV-ben, hogy elcsalták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, rezignált mosoly ült az arcomra. Az első gondolatom az volt: na ja, népszavazási kampány van, csak a szokásos.
Adócsalás kolosszális méretekben
Elismerte, hogy adócsalást követett el és lemondott posztjáról Klaus Zumwinkel, a Deutsche Post elnök-vezérigazgatója, akit a bochumi ügyészség gazdasági bűnözésre szakosodott nyomozócsoportja egymillió eurós adócsalással gyanúsít.