Személyek: |
Habonyék házát 107 millióért szigetelhette az önkormányzat
2007-ben 110 millióért újította fel a belvárosi műemlékházat az V. kerületi önkormányzat, 2013-ban 107 millióért szigeteltette – állítja az Együtt-PM. A presztízses házban lakik Habony Árpád, Orbán Viktor tanácsadója, valamint Szentgyörgyvölgyi Péter alpolgármester, a Fidesz kerületi polgármesterjelöltje – közölte Juhász Péter.
Használhatatlan garázst talált az Együtt-PM Habony lakhelye alatt
Az Együtt-PM szerint 100 millió forintos foghíjtelket tart üresen az V. kerületi önkormányzat csak azért, hogy lejárót építhessen annak a társasháznak a mélygarázsához, ahol Habony Árpád, valamint Rogán Antal kiszemelt utódja lakik.
Habony Árpád kigyulladt szaunája 50 millióba került az Együtt-PM szerint
Az Együtt-PM szerint azért hagynak üresen egy értékes foghíjtelket az V. kerületben, hogy a szomszédos ház luxuslakásának kivételezett lakói – köztük Habony Árpád tanácsadó és Rogán Antal utódjelöltje – behajthassanak a teremgarázsba. Juhász Péter szerint "Rogán az új Hunvald".
Mekkorák voltak a trafikpályázatok?
25 millió forintos másolási díj fejében adná át majd valamikor a trafikpályázatok anyagát a fejlesztési minisztérium a DK-nak, holott erre tegnapi határidővel bírósági ítélet kötelezi. Ismert a pályázatokat elbíráló bizottság névsora is, de a tagok közül senki nem akart nyilatkozni.
Rogán félreállítja a saját emberét
Elképesztő módon a ciklus utolsó, rendkívüli ülésén minden tisztségétől megfosztják az V. kerület egyik alpolgármesterét – ez a belvárosi önkormányzat csütörtöki testületi ülésére tervezett napirendekből derül ki. A jegyző és a kerületi rendőrkapitány után Puskás András a harmadik, akit hirtelen állítanak fel a székéből. Mindeközben legalább három olyan ügyészségi nyomozásról, illetve bírósági eljárásról lehet tudni, ami az önkormányzatot érinti. Valami nagyon bűzlik a Belvárosban.
Juhász szerint csak őt vizsgálja a rendőrség a Rogán-ügyben
Gyorsan reagáltak a hatóságok Rogán Antal V. kerületi polgármester helyettesének feljelentésére, Juhász Pétert, az Együtt-PM politikusát rágalmazás miatt máris behívták a bíróságra, miközben az általa kezdeményezett vagyonnyilatkozati ügyben még semmi sem történt.
Mi van Rogán vagyonosodási vizsgálatával?
A választás előtti héten, az ingatlanügy csúcsán Rogán Antal több közleményben is egyértelmű ígéretet tett rá, hogy a választás után vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez maga ellen a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál.
Rogán vagyonosodási vizsgálatát követli az Együtt-PM
Rogán Antal vagyonosodásának azonnal vizsgálatát követeli az Együtt-PM a parlament mentelmi bizottságától. Juhász Péter a Klubrádiónak elmondta: Szemben Simon Gáborral aki hasonló ügy miatt előzetes letartóztatás alatt van, a Fidesz frakcióvezetője ellen nem indult még semmilyen eljárás.
Tudja, melyik ellenzéki párt fontos embere lakik Rogán szomszédjában?
Tudja, melyik párt írt alá együttműködési megállapodást a 2006-os önkormányzati választás előtt Rogán Antallal és támogatta polgármester-jelöltségét?
130 milliót kapott Rogán a parlamenttől
Bruttó 126 millió forintot és 4,5 millió forint szállás-költségtérítést kapott Rogán Antal 1998 és 2013 között a parlamenttől, derül ki az Országgyűlés Sajtóirodájának hivatalos összesítéséből. Ez nagyságrendileg megegyezik azzal, amit korábban mi becsültünk.