language

Intézmények:

Honvédelmi Minisztérium (HM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [94]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Februárban várják gyanúsítotti kihallgatásra Juhász Ferencet

Megkapta ügyészségi idézését a korábbi szocialista honvédelmi miniszter - tudta meg lapunk. Juhász Ferencet február 7-én fogja a vádhatóság gyanúsítottként kihallgatni. A politikus szerint neki tiszta a lelkiismerete.

Most a HM-ingatlanok körül kutakodik Budai Gyula

Összesen negyvennégy, korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő lakás eladásával kapcsolatban folytat vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos. Az általa feltételezett kár csaknem nyolcszázmillió forint. A sajtótájékoztatóról nem engedték távozni az ATV stábját.

Juhász Ferencnek csak kérnie kell + Videó

A szocialista Juhász Ferenc és a fideszes Horváth Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság – mondta Rubovszky György (KDNP), a testület elnöke kedden újságíróknak a bizottság ülése után.

Pártja szolidáris Juhásszal

A szocialista Szanyi Tibor szerint a házszabály „teljességgel méltatlan egy valamirevaló eurázsiai diktatúrához”, így sajátos törvényjavaslatot nyújtott be. Az MSZP szolidáris Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel, akit az úgynevezett luxuslakásügyben hallgatnák ki gyanúsítottként.
Találatok: [94]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>