language

Intézmények:

Honvédelmi Minisztérium (HM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [168]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

Iratlopást emleget az agrárminiszter

Munkaanyagnak titulálta Gráf József (MSZP) földművelésügyi miniszter azt a pákozdi földértékesítési ügyben előkerült szerződést, amit közösen írtak alá a volt honvédelmi miniszterrel.

Pákozdi földügy – a miniszterek tudták, mit írnak alá?

Új nyomozást rendelhet el a Fejér megyei főügyészség a pákozdi földterület értékesítése miatt – mondta Budai Gyula.

Miniszteri aláírások a gyanús földügyben

Gráf József és Juhász Ferenc is érintett abban a 200 hektáros pákozdi állami földértékesítési ügyben, amelyben vádat emeltek Benedek Fülöp és két társa ellen.

„Perfektül” képeznek a Zrínyi egyetemen

Különös együttműködési keretmegállapodást kötött 1999-ben az akkor még állami tulajdonban lévő Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. a honvédelmi miniszter felügyelete alá tartozó Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel (ZMNE) – tudtuk meg.

Főtiszteknél is jártak Juhász villaépítői

Juhász Ferenc MSZP-elnökhelyettes honvédelmi minisztersége idején már bevett gyakorlat lehetett, hogy a Honvédelmi Minisztériumtól százmilliókat kapott Toma-Bau Zrt. „csökkentett munkabérért” újította föl magas rangú honvédségi vezetők magáningatlanait, hasonlóan Juhász villájához.

Üzleti kapcsolat: Juhász Ferenc hitelezője és Kabai Károly

Juhász Ferenc szocialista alelnök hitelezőjének is üzleti kapcsolata volt a Kabai családdal. A volt honvédelmi miniszter villaépítéséhez magánkölcsönt adó Füzesi István egykori cége az elmúlt években fokozatosan Veres János pénzügyminiszter adócsalásért börtönbe zárt egykori üzlettársának érdekeltségébe került.
Találatok: [168]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>