language

Intézmények:

Honvédelmi Minisztérium (HM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [88]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Elkezdődött a tábornok-per: Fizettek, mint a katonatiszt

Több mint 200 millió forintot vágtak zsebre azok a magas rangú katonatisztek, akiknek vesztegetési pere hétfőn kezdődött el Kaposváron. A per egyik főszereplője állítja, hogy ő politikai okokból lett vádlott, s rajta keresztül Juhász Ferenc minisztert szerették volna bíróságra idézni.

Februárban várják gyanúsítotti kihallgatásra Juhász Ferencet

Megkapta ügyészségi idézését a korábbi szocialista honvédelmi miniszter - tudta meg lapunk. Juhász Ferencet február 7-én fogja a vádhatóság gyanúsítottként kihallgatni. A politikus szerint neki tiszta a lelkiismerete.

Oszkót és Verest is érinti Budai Gyula újabb feljelentése

A jövő év elején tesz feljelentést a Malév privatizációja és visszavásárlása ügyében Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az ügyben Veres János és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszterek az érintettek.

Most a HM-ingatlanok körül kutakodik Budai Gyula

Összesen negyvennégy, korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő lakás eladásával kapcsolatban folytat vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos. Az általa feltételezett kár csaknem nyolcszázmillió forint. A sajtótájékoztatóról nem engedték távozni az ATV stábját.

Kiadatását kéri Juhász is

Maga Juhász Ferenc is azt kéri az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnökétől, hogy érdemi vizsgálat nélkül kezdeményezze mentelmi jogának felfüggesztését – mondta el a Magyar Nemzetnek a volt honvédelmi miniszter.

Budai Gyula elszámoltatási mérleget vont

Összesen 1216 bejelentés, 32 kiemelt vizsgálat, 38 büntetőfeljelentés, egy vádemelés, százmilliárdos költségmegtakarítás – ez a mérlege eddig Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak és hivatalának. Szerinte sikeres és eredményes az elszámoltatás.

Vesztegetés kontroll nélkül

Az előző, baloldali vezetésű kormányzati ciklusokban kontroll nélkül osztogathatták a kenőpénzeket a Honvédelmi Minisztériumban, mert gyakorlatilag nem működött a belső ellenőrzés. Hende Csaba jelenlegi honvédelmi miniszter egyik első intézkedése ezért a korábbi védelemgazdasági főosztály átszervezése volt.
Találatok: [88]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>