language

Intézmények:

Honvédelmi Minisztérium (HM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [88]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Kudarcos sportcentrum-hadművelet

Közleményben reagált az MSZP tegnapi cikkünkre. A párt egyebek mellett arról írt, hogy Hende Csaba nem állíttatta le a fürdőszobabizniszt. Ezzel szemben az az igazság, hogy a miniszter utasítására tavaly augusztus 24-én a HM EI Zrt. új vezetése szeptember 30-i hatállyal fölmondta a vállalatnak súlyos anyagi veszteséget hozó üzletet.

Budai: Gyanús gazdálkodás az ELTE-n

Átfogó felsőoktatási vizsgálatot kezdeményez a kormánybiztos, aki a Fradi és az úszószövetség háza táján is vizsgálódik.

Juhász megpróbálta elkerülni a hírTV kérdéseit

Kétszeri megfutamodás után ma megjelent a honvédelmi bizottság előtt Juhász Ferenc. A volt szocialista tárcavezetőt hiába kérdeztük arról, hogy számít-e arra, hogy egykori államtitkára, Fapál László ingatlanszerzési ügyében meghallgatja az ügyészség. Juhász kerülőúton próbált az ülésterembe jutni, de végül nem tudta kikerülni a hírTV kérdését.

Fapál, a „főnök” és „Misi” gyanús milliói

Jogi tanácsadás címén 23,5 millió forintot keresett a Honvédelmi Minisztériumban 2006 júliusa és 2010 májusa között Fapál László, aki 2004 és 2006 között a tárca közigazgatási államtitkára volt – tudta meg a Magyar Hírlap.

Fapáléhoz csatolták a HM-es visszaélésgyanús ügyeket

Összevonta a Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter idején történt visszaélés gyanús ügyek vizsgálatát a Központi Nyomozó Főügyészség. Részleteket a nyomozóhatóság szóvivője nem közölt, csak annyit, hogy a továbbiakban a volt államtitkár, Fapál László zuglói luxusingatlan-szerzésével kapcsolatos nyomozás keretében vizsgálják a katonai ügyészségtől megkapott iratokat is.

Ötven százalék volt Fapál része?

A Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, Fapál László ötven százalékot kért a honvédségi visszaosztási pénzből – vallotta Oláh János dandártábornok a katonai ügyészségen.

Juhász ismét elmenekült

Ismét meghívást kapott az Országgyűlés honvédelmi bizottsága albizottságának ülésére Juhász Ferenc, aki azonban ezúttal sem jelent meg. A testület délelőtt hallgatta volna meg a volt MSZP-s tárcavezetőt a whiskysdobozról.

Három százalék az MSZP-nek?

A honvédséget kiszolgáló HM EI Zrt. milliárdos beszerzéseiből három százalékot közvetlenül az MSZP-nek kellett visszaosztani a 2006 utáni években – ez derül ki a korábban meggyanúsított Oláh János dandártábornok a Magyar Hírlap birtokába került vallomásából.

Az MSZP-nek is osztottak kenőpénzt?

Az MSZP előző központjába, a Köztársaság térre a honvédségi alvállalkozói szerződések értékének három százaléka kerülhetett – ez derül ki a Magyar Hírlap birtokába került katonai ügyészségi kihallgatási jegyzőkönyvekből.
Találatok: [88]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>