Az MSZP továbbra sem vállalja a felelősséget a korábban általa irányított Magyar Honvédség és háttérintézményeinek megkárosításáért. Ez derül ki a párt pénteken megjelent sajtóközleményéből.
A Honvédelmi Minisztérium szerint az MSZP továbbra sem vállalja a felelősséget a korábban általa irányított Magyar Honvédség és háttérintézményeinek megkárosításáért.
Hende Csaba csütörtökön a Tv2 Mokka című reggeli műsorában azt mondta, az előző miniszter egy bűntény kivizsgálásra adott utasítást, ez egy századosnak a "pénzátadási aktusa", s ebben az egy ügyben mára 20 ezredes, tábornok, főosztályvezető, vezérigazgató és ügyvezető igazgató szerepel.
Jogi tanácsadás címén 23,5 millió forintot keresett a Honvédelmi Minisztériumban 2006 júliusa és 2010 májusa között Fapál László, aki 2004 és 2006 között a tárca közigazgatási államtitkára volt – tudta meg a Magyar Hírlap.
Spaller Endre (KDNP), a MÁV Zrt. gazdasági helyzetét vizsgáló parlamenti bizottság tagja szerint fiktív cégek is indultak a MÁV-tendereken 2007 és 2009 között. Érintett az ügyben a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, Fapál László és Juhász Ferenc (MSZP) egykori honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, Zámbori Mihály.
Feltehetőleg többtucatnyi feljelentést tesz még a Honvédelmi Minisztérium a tárcánál az elmúlt években elkövetett korrupciós ügyek miatt – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter.