language

Intézmények:

Humán Operátor Zrt. highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   <<  <  1 2

Újabb piszkos dolgok derültek ki Gyurcsány és Botka ügyvédjéről

Úgy kívánt jogellenesen piaci előnyt szerezni a Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt., hogy az iskolaszövetkezeti diák tagok nevén valójában azok szüleit foglalkoztatta. Így a szinte teljes köztehermentesség miatt a teljes közteherrel számítandó munkaerő-kölcsönzési díjnál sokkal alacsonyabb áron tudott felnőtteket kölcsönözni a megbízóknak. A szombathelyi baloldal előzetesben ülő vezetője azt is bebiztosította, hogy egy lebukás esetén ne őt, hanem a szövetkezeti vezetőket vegyék elő a hatóságok.

Csalás miatt nyomoznak az MSZP szombathelyi elnökének cége körül

A Nemzeti Nyomozó Iroda megerősítette, hogy csalás bűntett gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen Czeglédy Csabának, az MSZP szombathelyi elnökének egyik cégével kapcsolatban – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában péntek este.
Találatok: [12]  Oldalak:   <<  <  1 2