Lapok: |
Még nem kapta vissza a könyvtár Schmitt dolgozatát
Bár a Schmitt Pál államfő plágiumgyanús ügyét vizsgáló tényfeltáró bizottság - két hónapnyi munka után elkészülő - jelentését szerdán már nyilvánosságra hozzák, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának könyvtárába még mindig nem került vissza Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című kisdoktori disszertáció.
Schmitt Koreában várja a plágiumeredményt
Szerdán, amikor kihirdetik a Semmelweis Egyetem által felállított tényfeltáró bizottság plágiumvizsgálatának eredményét, nem lesz Magyarországon Schmitt Pál.
Megnyirbálják Handó hatásköreit
Szorgos hete következik a parlamentnek, nem is annyira a négy elfogadott törvény és két határozat miatt, hanem mert megkezdik az új parlamenti törvény tárgyalását, és az európai unió kívánalmainak megfelelően felülvizsgálják a bírósági reformot is.
Vesztegetéssel is megvádolták Hagyót
A napokban postázta a Hagyó Miklós és 14 társa ügyében készült teljes vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség. Újdonság, hogy a volt főpolgármester-helyettest vesztegetéssel is megvádolta az ügyészség.
BKV-ügyek
Antal Attila
Balogh Zsolt
Bolla Tibor
Csapó Gábor
Ébényi-Borbély Bernadett
Hagyó Miklós
Hoffer Ingrid
Mesterházy Ernő
Prím Péter
Tóthfalusi György
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
hivatali visszaélés
hűtlen kezelés
önkormányzat
vesztegetés
zsarolás
Budapest
Milliókkal több pénzt kapnak jövőre a parlamenti pártok
Az MTI számításai szerint az országgyűlésről szóló törvény alapján az ideinél 10-25 százalékkal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre a parlamenti frakciók. A Fidesz frakció jövőre 52 millió forinttal kaphat többet, mint idén.
Hazudott a kenőpénzekről a volt ír kormányfő
Százezres adományok eredetéről vallott eskü alatt hamisan Bertie Ahern volt ír miniszterelnök - egyebek mellett ezt állapította meg csütörtökön az ügyben vizsgálódó bizottság.
Mit bukunk az állami mobilszolgáltatóval?
A Gazdasági Versenyhivatal csütörtökön megadta a versenyhatósági engedélyt, hogy három állami cég, az MVM, a Posta és az MFB közös mobilcéget alapítson. Ezzel újabb akadály hárult el annak útjából, hogy az állam a tavaly augusztusban kiírt tenderen magának adja a negyedik mobilfrekvencia-csomagot.
A Guardian bemutatja Handó Tündét
Handó Tündéről és a magyar bíróságok átalakításáról, valamint a Velencei Bizottság véleményéről írt kissé gunyoros hangvételű cikket a brit Guardian. A szabadúszó jogi szakíró, Joshua Rozenberg által jegyzett anyag így kezdődik:
Hagyó honlapja ellentámadásba lendül
Kitették az első írásbeli ítéletet, és a hozzá kapcsolódó dokumentumokat a Hagyó Miklós támogatói által szerkesztett hagyomiklos.com weboldalra.
Másfél milliós fizetés a nagy kórházakban
Március végéig írják ki azokat a pályázatokat, amelyekkel lecserélik vagy megújítják az összes fővárosi és megyei kórház igazgatóját és gazdasági igazgatóját. Az állam az év elejétől vette át a 12 budapesti és 34 megyei fenntartású kórház fenntartását.