language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  15 16 17 18 19 20 21 22 23 24   >  >>

Hatalmas üzletet kötött Schmidt Mária az állammal

Az állam 380 forintot kért a birtokában lévő részvényekért a kormánybiztosként is tevékenykedő Schmidt Máriától, holott akár 500 forintot is kaphatott volna a Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) papírjaiért. A hvg.hu számításai szerint az ügyleten a magyar állam valamivel több, mint 160 millió forintot bukhatott.

Háromszoros árat fizetett az állam a használt helikopterekért

Majdnem háromszor annyiért vett öt használt helikoptert a magyar Belügyminisztérium egy cseh cégtől, mint amennyiért az megvásárolta a légi járműveket a német Baden-Württemberg tartomány belügyminisztériumától – tudta meg a Népszabadság. A különbség összesen 2,7 milliárd forint.

Szánalmasak és vállalhatatlanok a Századvég 4,1 milliárdos tanulmányai

A VS újságírója csaknem háromévnyi pereskedés után februárban megkapta azokat az elemzéseket, amelyeket a Századvég készített a kormánynak 2012–2014 között, nem kevesebb, mint 4,1 milliárd forintért. A portál sorozatban ismerteti a több mint 77 ezer oldalnyi iratot, amelynek – mint megállapították – csak a negyede, azaz alig 18 ezer oldal valódi elemzés.

Rejtélyes befektetők vásárolták meg az MKB Bankot

45-45 százalékban a Blue Robin Investments S.C.A. és a Minerva Tőkealapkezelő Metis Magántőkealapja, valamint tíz százalékban a Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök alapította CIG Pannónia-csoport tagja, a Pannónia Nyugdíjpénztár lesz az MKB Bank új tulajdonosa.

Unortodox pénzszórás a jegybanknál

Műkincsek, luxus irodaház, balatoni üdülő, bőkezű adományok – csak az utóbbi két-három év alatt közel 300 milliárd forintra rúgott az az összeg, amit nem feltétlenül a jegybanki alaptevékenységéhez köthető feladatokra költött vagy különített el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és annak alapítványai.

Alkotmányellenesen titkolták az MNB-alapítványok költekezését

A Magyar Nemzeti Bank csak a feladataival és elsődleges céljával összhangban hozhat létre gazdasági társaságot vagy alapítványt, így az azoknak nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénzjellegét – szögezte le az Alkotmánybíróság. Az alapítványok tevékenységének „titkosítását" célzó törvénymódosítás így nem hirdethető ki.

Ajándék áron kapják a földet Orbán csókosai

Névleg sem teljesül a földprivatizációval kapcsolatos alapállítás – amely szerint eleve kizárja az állami tulajdon elkótyavetyélésének lehetőségét, hogy az egyes megyékben kialakult átlagáron vehetik meg a földeket a licitek nyertesei – mostani árveréseken. Aki egy tömbben vásárolhat meg jó helyen lévő, kimagasló minőségű területeket, az töredékáron jut birtokhoz – a különbség a vételár és a tényleges érték között akár ötszörös is lehet.

Egymilliárdba került, már megrepedt a bicikliút

Itt aztán nehezen lehetne túltolni a biciklit, hisz tolni is alig lehet – foglalta össze lapunknak Bíró József, milyen állapotban van a több mint egymilliárd forintért megépített, Hatvant Boldoggal összekötő, tavaly átadott hét és fél kilométeres kerékpárút, amely mára több helyen is hosszan megrepedt, megsüllyedt.

Teljesítik Lázár 215 milliárdos álmát, jöhet a Nyugati liget

Megkapta a kormány támogatását a Nyugati liget terve – értesült a Népszabadság. Információnk szerint a Nyugati pályaudvar és a Podmaniczky utca térségének teljes megújítása mintegy 215 milliárd forintba kerülhet. A kormányoldal rövid időn belül több mint ötszázmilliárd forintot költ négy nagy budapesti projektre.
Találatok: [5952]  Oldalak:   <<  <  15 16 17 18 19 20 21 22 23 24   >  >>