language

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Hunwald György) (Budapest, 1965. július 7.) jogász, Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. Az ügyben hozott ítéletek Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ám a három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kellett börtönbe vonulnia. 2023-ban a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet, mivel törvénysértések sora történt az eljárásokban (bűnösségéről ugyanakkor nem hozott döntést).

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. Időközben jogászként ledoktorált és dr. Hunwald György néven tevékenykedik. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [168]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>

Előzetesben marad Hunvald György

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a VII. kerület szocialista polgármestere, miután a Fővárosi Bíróság első fokon két hónappal meghosszabbította a Hunvald György elleni, hétfőn lejárt kényszerintézkedést - tudtuk meg.

Előzetesben maradhat Hunvald

Vélhetően nem kerülhet szabadlábra az országgyűlési választás idején Hunvald György, Erzsébetváros volt szocialista polgármestere – értesült a Népszava.

Fekete gyémántok

Diplomáciai mentesség mögé rejtőzve próbált elbújni az igazságszolgáltatás elől Fürst György. Az MSZP-s politikushoz hasonlóan más szerencselovagok is afrikai banánköztársaságok védelmét keresik.

Négy hónappal tovább nyomoznak Hunvaldék után

Júniusig meghosszabbították a nyomozást az erzsébetvárosi ingatlanügyben, amelyben Hunvald György, VII. kerületi szocialista polgármester is gyanúsított. Az ügyben szintén meggyanúsított Gál György előzetes letartóztatását is meghosszabbították március végéig.

Politikusok bilincsben, szökésben, tárgyalóteremben

Tavaly is több polgármester, alpolgármester, országgyűlési és önkormányzati képviselő és közhivatalnok került szembe a törvénnyel.

Korrupciós tápláléklánc: ragadozók, dögevők, zsákmányok

Nem csupán az írástudó, de bármely médiafogyasztó diagnosztizálhatja a zsinórban sokadik panamabotrány után: ezeknek (s az általuk beindított folyamatoknak, reakcióknak) sajátos koreográfiája és dramaturgiája van.

Ha Hunvald nem lenne első vonalbeli politikus...

Erzsébetváros polgármesterét, Hunvald Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség idén február 10-én vette őrizetbe.A polgármester a nyilvánosság előtt eddig nem tudott megszólalni. Az ügyvédje, dr. Sebes Péter is most nyilatkozik először.

A Piszkos Fredből indult Hunvaldék fideszes összekötője

Kocsmárosból pár év alatt kis híján fideszes polgármesterjelölt lett 2006-ban Czibula Csaba, aki az erzsébetvárosi ingatlanügyben folyó nyomozás elől az ügyészség szerint Mexikóba szökött.

Nemzetközi elfogatóparancs egy erzsébetvárosi képviselő ellen

Nemzetközi és európai elfogatóparancsot adott ki a Fővárosi Bíróság egy volt erzsébetvárosi önkormányzati képviselő, Czibula Csaba ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.
Találatok: [168]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>