language

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off

Intézmények:

K&H Equities highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Gyűlnek a csontvázak Polt Péter szekrényében – így züllött az ügyészség a politika kiszolgálójává

„Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.” Ezt hazánk legfőbb ügyészéről, Polt Péterről írta Kis János az ÉS-ben, miután 2010-ben Polt újra bizalmat kapott a Fidesz-KDNP részéről. A bíróság által jogerősen is szabad vélemény-nyilvánításnak kimondott cikk óta eltelt évek mintha még inkább beigazolták volna a filozófus szavait, hiszen az általa vezetett ügyészség közvetlenül vagy a nyomozás felügyeletén át olyan botrányokban vált részessé, mint Polt lánya élettársának kiengedése a Quaestor nyomozásból vagy a Rogán-ügyekben tett feljelentések elutasítása.

Vádemelés Kulcsár volt ügyfelei ellen

Hűtlen kezelés, valamint pénzmosás bűntette miatt vádat emelt az ügyészség a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. egykori vezérigazgatója, illetve helyettese ellen – tudta meg a Magyar Nemzet.

Hűtlen kezelés Szentendrén?

Nyomozás indult Szentendre városi cégének szerződései miatt. A szálak Britton-közeli cégcsoporthoz vezetnek.

K&H-ügy: nem Kulcsár a főszereplő

Milliárdok forogtak a K & H Bank úgynevezett technikai számláján, s ezt észlelnie kellett volna a pénzintézet back office részlege vezetőjének, a belső ellenőrzésnek, a Vigadó téri fiók vezetőjének, valamint a felügyelőbizottságnak, sőt a könyvvizsgálónak is.

Kulcsár idején vadvilág dúlt a brókeréletben

Vadvilág uralkodott a brókerszakmában – mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete volt főosztályvezetője a Kulcsár Attila és társai ellen folyó büntetőeljárás tegnapi tárgyalásán.

Keressük a legkorruptabb magyar ügyet

A Korrupcióellenes Világnap alkalmából a K-monitor összegyűjtött néhány meghatározó ügyet az elmúlt másfél évtizedből.A felsorolt ügyekben nemcsak a téma, hanem az is közös, hogy egyiknek sem ismerjük számos fontos részletét, a szereplők valódi szerepét.

Kulcsár-ügy: kezdik elölről?

A fellebbviteli főügyészség minden egyes vádlott tekintetében újratárgyaltatná a Kulcsár-ügyet. Az ügyészség tegnap lapunk kérdésére sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a hírt.
Találatok: [8]  Oldalak:   1