language

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off
közlekedés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [180]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Hunvald-Peugeot: 81 nap alatt a Föld körül

Hunvald György egykori MSZP -s erzsébetvárosi polgármester sofőrjét 2009 augusztusában elbocsátották az önkormányzattól, és feljelentést is tettek ellene, hogy csalt a kilométerórával. Valójában – állította Golcsa József lapunknak – elbocsátása hátterében az állt, hogy terhelő vallomást tett Hunvald Györgyre, és vallomását nem volt hajlandó kihozni az ügyészségről. Ekkor üzente Hunvald a börtönből: „A Józsiban már nem szabad megbízni.” A polgármesteri autó órájával valóban mesterkedhetett valaki – bár aligha az egykori gépkocsivezető.

Túl drágán vette a Volvókat Aba Botond?

Összesen 138 gépjárművet vásárolt 2005-2006-ban, Aba Botond vezérigazgatósági idején a BKV úgy, hogy a beszerzésükről nem döntött az igazgatóság, ráadásul a legdrágább vásárlási módot, a lízinget választották, állapította meg az Állami Számvevőszék a BKV gazdálkodásának felülvizsgálatakor.

Kocsis a BKV nevében is aláírt fura szerződéseket

Kocsis István, a BKV napokban távozó vezérigazgatója különös szerződéshosszabbításokat jegyzett a közlekedési vállalat reklámhelyeit tizenkét éve használó céggel. A háttérben a budapesti reklámpiac összefonódásai és egy igazi „nagykoalíciós” vállalat képe sejlik fel.

Az ember, aki mindig mindent túlél

Kocsis István mindenhol ott volt és mindent túlélt: a Tocsik-ügyet, a gyanús privatizációs szerződéseket, a paksi atomerőmű üzemzavarát, az MVM-ből eltűnő pénzeket és egy háborút Hagyó Miklóssal.

Megerősítették Kocsis távozását

Tarlós István főpolgármester hivatalában fogadta Kocsis Istvánt, és „közös megegyezéssel a vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetésében állapodtak meg”.

Távozik Kocsis István, a BKV vezérigazgatója

Azonnali hatállyal távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról Kocsis István – írja a Magyar Nemzet. A hírt lapunknak több forrás megerősítette, de hivatalosan hétfőn jelentik be.
Találatok: [180]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>