language

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [270]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>

Iratismertetés a VI. kerületi ingatlanügyben

Lezárult a nyomozás és megkezdődött az iratismertetés abban az évek óta tartó ügyben, melyben hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a 2002-2006-os ciklus terézvárosi MSZP-SZDSZ koalíciós képviselőit egy vitatott ingatlanértékesítés, az Andrássy út 47. számú ház - a gyanú szerint áron aluli - eladása miatt.

Nincs jegyző Esztergomban

Esztergom korábbi jegyzőjét még Meggyes Tamás az előző fideszes polgármester távolíttatta el, ám a köztisztviselőt 2007-ben a bíróság jogerősen visszahelyezte. Dolgozni azonban nem tudott, mert nem hagyták. Végül benyújtotta lemondását. A Meggyes által kinevezett új jegyző, Marosi György is távozott decemberben.

Feljelentést tesznek szocialista politikusok

Jó hírneve megsértése miatt pert indít, egyben rágalmazás miatt feljelentést tesz két pécsi szocialista politikus, Tóth Bertalan és Kőhegyi István.

Gyanúsított lett a volt szakállamtitkár

Gyanúsítottként hallgatta ki a főügyészség Markó Andreát a sukorói telekcsere ügyében. A Pénzügyminiszter egykori szakállamtitkáránál,a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagjánál házkutatást is tartottak. A volt államtitkárt hűtlen kezelés kísérletével gyanúsítják.

Nyomozás indult Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester ellen

A vád hűtlen kezelés megalapozott gyanúja, az eljárást az önkormányzat új vezetése kezdeményezte. A független polgármester hatályon kívül helyezte az előző ciklusban bevezetett, az polgármester és a jegyző által jegyzett jutalmazási rendszert.

Az FKF-szerződések miatt indított nyomozást megszűntették

A kutatás-fejlesztési szerződések vizsgálatát bizonyíték hiányában szüntették meg. Az ügyre az Index cikkei hívták fel a figyelmet, mely szerint az FKF-nek készült innovációs tanulmányokhoz más tanulmányokból "átvettek" a szerzők. Az eljárás végül közbeszerzési problémák miatt indult meg.

Feljelentést tett OMNINVEST-ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium

Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar vakcinagyártó céggel, az Omninvesttel kapcsolatos ügyben - közölte a Független Hírügynökséggel az NGM pénteken.
Találatok: [270]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>