language

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [270]  Oldalak:   <<  <  18 19 20 21 22 23 24 25 26 27   >  >>

Hűtlen kezelés gyanúja az FKF Zrt.-nél

Hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a rendőrség az önkormányzati tulajdonú Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél.

"Ilyen alapon minden fővárosi cég vezetése gyanúsított lehet"

Ahol állami vagy önkormányzati tulajdon van, szinte mindig megjelennek a befolyásolási kísérletek, és általában eredményesek is - jelentette ki a BKV-ügyben gyanúsítottá lett egykori vezérigazgató-helyettes, érzékeltetve, hogy a közlekedési cégnél feltártakhoz hasonló történetek tucatnyi másik fővárosi tulajdonú társaságnál előfordulhattak.

Tóth Csaba nem tart a Poliptól

Paradox helyzet: miközben Tóth Csaba, az MSZP parlamenti képviselőjelöltje (zuglói pártelnök) figyelemre méltó támogatottsággal megméretteti magát a választás második fordulóján, addig el kell viselnie, hogy zuglói állampolgárok feljelentést tettek ellene bűnszervezet létrehozása, befolyással üzérkedés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Húsz évet is kaphatnak a BKV-s gyanúsítottak

Akár húsz évet is kaphatnak a minap bejelentett "bűnszervezetben való részvétel" minősítés miatt a hűtlen kezeléssel gyanúsított egykori BKV-s vezetők, illetve Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója - feltéve, ha a bíróság majd bizonyítottnak látja a vádakat.

Kirakatperek - homályos üveg mögött

A Fidesz 2002-es veresége, és a szocialista kormány regnálása óta eltelt nyolc év politikai vonzatú bűnügyi, bírósági krónikáit két nagy részre oszthatjuk.

Újabb öt gyanúsított a BKV-ügyben

Újabb öt gyanúsítottat hallgatott ki szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKV-ügyekkel összefüggésben, valamennyien a közlekedési vállalatnál dolgoztak - tudta meg a BRFK szóvivőjétől az MTI.

Végkielégítés nélkül válik meg Antal Attilától a Vértes Volán

Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács kiadta a mandátumot a Vértes Volán március 26-án folytatásra kerülő rendkívüli közgyűlésére, amely alapján a többségi tulajdonos MNV Zrt. javasolni fogja, hogy Antal Attila vezérigazgató munkaviszonya közös megegyezéssel, azonnali hatállyal - végkielégítés és felmentési időre történő járandóságok kifizetése nélkül - a közgyűlés napjával szűnjön meg.

Szabadon engedték Regőczit

Megszüntette Regőczi Miklós házi őrizetét a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság, és szabadlábra helyezték a BKV volt vezérigazgató-helyettesét.

Újabb korrupciós ügyek a láthatáron

További állami illetve önkormányzati cégeket, sőt politikusokat is érintő korrupció-gyanús ügyek vannak a rendőrség látókörében - értesült a Népszava magas rangú rendőrségi forrásokból.

Balogh Zsolt 52 milliót kapott a BKV-tól

Mintegy 52 millió forintot kapott bérén felül a BKV-tól a cégnél eltöltött 27 hónap alatt Balogh Zsolt - jelenleg hűtlen kezeléssel gyanúsított - egykori megbízott vezérigazgató, aki a minap a sajtóban elsőként "borított" és a BKV-s botrányok kapcsán korrupciót, pártemberekhez vándorolt pénteket említett.
Találatok: [270]  Oldalak:   <<  <  18 19 20 21 22 23 24 25 26 27   >  >>