Az Állami Számvevőszék már korábban fölhívta a figyelmet a fondorlatos vagoneladásokra, a MÁV Cargo áron aluli privatizációjára, s más milliárdos károkozásokra.
Hirtelen felment a terézvárosi ingatlanok ára: újabb korrupciógyanús ingatlanügyletet sejt a VI. kerület volt polgármestere a szocialista-liberális vezetésű képviselő-testületnél.
Az önkormányzat 2005 októberében azzal a megkötéssel értékesítette egy több mint ötezer négyzetméteres belvárosi ingatlanát, hogy a nyertes ingatlanfejlesztő három éven belül köteles parkolóházat építeni.
Hűtlen kezelés kísérletét feltételezi a Fidesz szombathelyi szervezete egy, az önkormányzat által pályázat útján értékesített, most pedig állításuk szerint az önkormányzat vagyonhasznosító cége által visszavásárolni kívánt ingatlan esetében...
Forró tavasz elé néz Terézváros szocialista–szabad demokrata vezetésű önkormányzata, hiszen egymást érik az ingatlanbotrányok a főváros VI. kerületében.
Mindössze 245,1 millió forintról mondott le a terézvárosi önkormányzat egy Andrássy úti ingatlan eladása kapcsán. Egy fővárosi ingatlanos cég ennyivel ajánlott többet annál a bérlőnél, akinek később eladták az üzlethelyiséget.
Egy Terézvárosban működő vállalkozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Terézváros polgármestere ellen, a polgármester pedig ugyanebben az ügyben híresztelés és rágalmazás miatt a vállalkozó ellen. A feljelentések történetét két szólamban olvashatják.
Feljelentés-kiegészítést nyújtott be a Fővárosi Főügyészségen a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl egy részének értékesítése ügyében a fideszes Schneller Domokos.