Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Lázár: Vajna nyugodtan lehet TV2-tulaj és kormánybiztos is egyben
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért nem lehet összeférhetetlenségről beszélni Andy Vajna ügyében, mert az csak akkor áll fenn, ha a kormánybiztosi pozíciót miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár tölti be, a filmügyi kormánybiztos pedig nem számít állami vezetőnek.
A közmédia és a menekültügy viszi a pénzt
Jövő héten lenyelheti az állam az MTVA 47,2 milliárdos hitelét, és 60 milliárd forintot szavazhatnak meg rendkívüli intézkedésekre
Feljelentést tesz az Együtt a TV2 két évvel ezelőtti eladása miatt
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke csalás és gazdasági csalás miatt újra feljelentést tesz a TV2 két évvel ezelőtti eladásának ügyében.
Szijjártó népszerűsítheti Budapestet külföldön félmilliárdért
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek kell megvalósítania 10 művészeti produkciót Budapest külföldi népszerűsítésére 2018-ig – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. Minderre négy év alatt közel félmilliárd forintot kap.
Vajna a TV2 után a hokit veheti célba
Az állami szerepvállalás bújtatott erősítésével folyik a profi sport "simicskátlanítása". Az MVM Veszprém már eddig is gyanúsan többre vitte, mint amit hivatalos költségvetése megengedne, a Balaton promotálásával a jelenlegi szint megtartását támasztaná meg a kormány. A jégkorongszövetség élén pedig az az Andy Vajna veheti át a Közgép vezére lemondása után csak ideiglenesen betöltött elnöki pozíciót, aki megvásárolta a TV2-t – már amennyiben Simicska Lajos be nem előzte.
Az MTI szerint Tiborcz István nem közszereplő
Erre hivatkozva nem hozott le a nemzeti hírügynökség egy MSZP-s közleményt, ami Tiborcz és Orbán Ráhel festményvásárlására reagált, pedig az esküvőjükről az MTI is hozott le fotót. A miniszterelnök veje milliárdos értékben nyert el közbeszerzéseket, gyarapodásáról a közmédia is rendszeresen tudósít. A Fidesz kampányrendezvényeinek is gyakori szereplője.
Varga Mihály adott át díjat a Bayer Zsolt blogját üzemeltető Blogstar vezetőjének
A nemzetgazdasági miniszter adta át a Szalay Annamária-díjat, kapott egyet az a Csúri Ákos, aki állítólag Habony Árpáddal tervezett közös hírportált.
A kormány hetente tartott eligazítást a HírTv vezetőinek
Tarr Péterrel, a HírTv vezérigazgató-helyettesével készített interjút a Kreatív, hogy milyen változások történtek a Simicska Lajos kirohanásáról elhíresült nap óta. A csatornát a béke szigeteként jellemzi, megszűnt az a gyakorlat, hogy a kormány emberei heti rendszerességű eligazításokat tartottak a szerkesztőségben.
Kiszáll Simicska plakátcégének vezetője
Vámos Attila hét év után hagyja el a Publimont plakátcéget, saját vállalkozást indít, kilépését a Facebookon jelentette be.
Nagy összegű adócsalásért vádat emeltek a Generál Média volt vezetője ellen
Emlékeznek a Generál Médiára? Az ő oldalaikon hirdetett a Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat, cserébe egy üres iskolaépületért.