Lapok: |
|
Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Miniszterelnökség
A héten folytatódik az Origo Lázár-pere
Csütörtökön folytatódik az a per, melyet az Origo indított a Miniszterelnökség ellen Lázár János külföldi utazásai miatt. Most az angliai, 920 ezer forintos út kerülhet terítékre.
Nyílt levélben érkezett dorgálás Lázárnak Strasbourgból
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa a civil szervezetek elleni Kehi-vizsgálatok miatt aggódik. Arra kérte a kormányt, függesszék fel a civilek kiemelt ellenőrzését, amíg meg nem teremtik az eljárás törvényi feltételeit. A Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben válaszolt Nils Muiznieksnek.
Az új Fradi-stadiont jegyző cégcsoport állította fel a Szabadság téri emlékművet
A Market Építő Zrt. tulajdonában lévő cég, a Moratus Szerkezetépítő Kft. építette be a Szabadság térre a német megszállás emlékművét – tudta meg a hvg.hu. Azt, hogy mennyiért, egyelőre a homályban maradt.
Lázár több mint 25 milliót költ havonta az embereire
Közel egymillió forintot kapnak az államtitkárok, míg Lázár János helyettes államtitkárainak fenntartása havonta több mint 18 millió forintba kerül.
Nyilvános a Lázár utazásaival kapcsolatos ítélet
Az ítéletből kiderül, közérdekű adatnak minősül, hogy az államtitkár és a delegáció mely szállodákban szállt meg.
Lefoglaltuk Lázár állítólagos londoni szállását – harmadáron
Mi került Lázár János londoni kétéjszakás szállásdíjában 920 ezer forintba? Eddig sem volt világos, de még kevésbé értjük, miután megkerestük azt a négycsillagos hotelt, ahol a fideszes politikus másodmagával állítólag megszállt. Inkognitóban ajánlatot kértünk két „fontos üzletembernek”, de alig a harmadáért megkaptunk mindent – duplaágyas különszobát, ellátást fitnesszel és uszodával –, mint amennyit közpénzből az út idején kifizettek.
"Lázár János nem mentesülhet ezzel a gesztussal a gyanú alól"
A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ellen, hogy kiderüljön, miből akarja visszafizetni az elutazott kétmillió forintot.
Tízmilliárdos pénzpumpa lett a kormány kedvenc médiaügynöksége
Ahogy a szakadékba zuhant építőiparban, úgy a válságban lévő hirdetési piacon is életmentő kapaszkodó lehet az állami megbízás. Egy kis társaságnak, a korábban nagy nemzetközi cégek árnyékában dolgozó Inter Media Groupnak a válság ellenére sikerült az élre törnie: tavaly sorban nyerte a milliárdos közbeszerzéseket. Megnéztük, kik állnak az IMG mögött és hol költi el az állami cégek vagy a kormány kommunikációra szánt keretét. Ahogy az építőiparban, úgy itt is gyakran találkozhatunk Simicska Lajos nevével és a Fidesz gazdasági holdudvarába tartozó cégekkel.
Simicska-közeli cégek állami megbízásai
Fonyó Károly
Liszkay Gábor
Nyerges Zsolt
Patonai Péter
Simicska Lajos
Somogyi Miklós
Tóth Orsolya
Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft.
ClassFM rádió
Fidesz
Heti Válasz (lap)
I.M.G. Inter Media Group Kft.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Turizmus Zrt.
Mahir Cityposter Kft.
Médiacontact Kft.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
Metropol (újság)
Miniszterelnökség
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)
Publimont Kft.
Thália Színház Nonprofit Kft.
VÁTI Kht.
állami / önkormányzati vállalat
forgóajtó
hirdetés
klientúra
közbeszerzés
média
PR
Trafikpályázat: felülvizsgálatot kérnek a mozgássérültek
Mindenáron meg kell akadályozni, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek elveszítsék a dohánykereskedésből származó megélhetésüket – közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). A szervezet azt kéri a kormánytól, vizsgálja felül a megváltozott munkaképességű emberek trafikpályázatait.
Szijjártónak rejtélyes milliókkal ugrott meg a vagyona
Jó évet zárt decemberben Szijjártó Péter: miközben „csak” 9,7 milliót keresett, több mint 12,5 millió forintot tudott félretenni. A tehetős családból származó miniszterelnökségi államtitkár jelentős vagyont halmozott fel 2002 óta, amióta politikusnak állt: megtakarításai 5,3 millióról 62,7 millióra növekedtek. Nem ő az egyetlen politikus, akinek vagyonnyilatkozatából nem derül ki, honnan származtak a pluszbevételei.