Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Trafikpályázat: felülvizsgálatot kérnek a mozgássérültek
Mindenáron meg kell akadályozni, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek elveszítsék a dohánykereskedésből származó megélhetésüket – közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). A szervezet azt kéri a kormánytól, vizsgálja felül a megváltozott munkaképességű emberek trafikpályázatait.
Trafikmutyi: csalódás lesz Orbán „becsületbeli ügye” is
Rejtély, mi alapján keresi a kormány azokat a dohányboltosokat, akiknek újraértékelné a pályázatát. Pedig megkerestük a Miniszterelnökséget is. Valószínűleg csak olyanokról lesz szó, akik nagyon régóta trafikosok, és – közelebbről meg nem határozott – „döntő mértékben” ebből élnek.
Öt trafiknak örülhet az államtitkár veje
Öt trafikra nyert koncessziót a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdálkodásért felelős államtitkárának, Czerván Györgynek a veje, Galbács Ferenc – tudta meg a hvg.hu. A gazdászként dolgozó és fogathajtó férfi azt mondta lapunknak, hogy apósának nincs köze ahhoz, hogy nyert a pályázaton.
Trafikmutyi: fideszes a Magyar Nemzet szocialistája
A Magyar Nemzet csütörtökön tálalta leleplezését, amely szerint szocialista közeli pályázók is nyertek a trafiktenderen. Az egyik leleplezett „baloldali” azonban valójában fideszes képviselő.
Tagadja a trafikmutyit Szekszárd fideszes polgármestere
Hazugság a helyi trafikügyről kipakoló szekszárdi fideszes képviselő minden állítása – megszólalt a város polgármestere, akiről párttársa azt állította, véleményeztette a helyi Fidesz-frakcióval a pályázók listáját.
Tóta W. Árpád: Elszívom lassan életed (VÉLEMÉNY)
A trafikmutyival a legtompábbaknak is kiderült végre, mit jelent a Nemzeti Együttműködés Rendszere, és mire ad lehetőséget a kétharmad. Hogy mire megy ki.
Trafikbizottságot akar a Jobbik
Jobbik eseti országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a trafikpályázat ügyében - jelentette be Szilágyi György országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Pórul járt trafikosok: "Újraosztották a piacot. Ennyi."
Fel vannak háborodva, és korrupciót emlegetnek a trafikosok a nemzeti dohányboltok koncessziós jogainak szétosztását követően. A pályázat politikaközeli cégeket és magánszemélyeket hozott helyzetbe. A szakmai múltnak semmiféle szerepe nem volt, legalábbis a hvg.hu nem talált olyan boltüzemeltetőt, aki a pályázaton sikerrel szerepelt volna. Júliustól nekik tilos dohányt árulniuk.
Kézi vezérlés: Handó Tünde leléptette a neki nem tetsző bírójelöltet
Andor Szabolcs lett a Szombathelyi Törvényszék megbízott elnöke, annak ellenére, hogy nem is pályázott, és hogy a korábbi elnök pályázatát a bírói kar többsége támogatta.
Titkolózik az uniós pénzek nyerteseiről az NFÜ
Továbbra sem tisztázódott a helyzet egyes uniós innovációs pályázatok körül. A pályázatokat elbíráló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint ők mindenben a szabályok szerint jártak el, bár tény, hogy leterhelt a szervezet és technikai problémáik is adódtak. Valójában recseg-ropog az egész uniós pályázati intézményrendszer, és a korábbiaktól eltérően azt sem lehet tudni, hogy a nyertes pályázatok értékelési pontszámai miért nem nyilvánosak.