language

Lapok:

Akták:

Kun-Mediátor ügy highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Kun-Mediátor ügy

Kun-Mediátor ügy

2015. április 14-én a karcagi Kun-Mediátor utazási iroda és ál-brókercég ügyfelei nem fértek hozzá befektetett pénzükhöz, mivel a cég vezető tulajdonosa, Dobrai Sándorné “Marcsika” eltűnt. Ezek után az MNB jogtalan pénzügyi szolgáltatás gyanújával indított eljárást, mivel az iroda hivatalosan nem volt jogosult befektetés intézésére. Április 27-ig nagyjából 400 ember tett feljelentést Dobrai Sándorné ellen és a hatóságok megkezdték a nyomozást, sikkasztás vádjával.

Az üggyel összefüggésbe hozták Fazekas Sándor volt fideszes polgármestert, földművelésügyi minisztert, mivel polgármestersége alatt Dobrai Sándorné az önkormányzatnak dolgozott, valamint több fideszes politikus utazását is ő szervezte. Fazekas emellett 2005-ben a Kun-Mediátor irodabérletének meghosszabbítását is támogatta, sajtóhírek szerint az általános bérleti díj feléért. Az ügy kapcsán felmerültVadai Ágnes neve is, aki egyes hírek szerint 2002-es és 2006-os választásokon támogatást kapott egy olyan üzleti csoporttól amelynek a Kun-Mediátor is része volt. Az ügy kapcsán a Jobbik kötődése is előkerült: Filó András, volt szentendrei elnök azt állította, hogy az Épkar Zrt., amely kapcsolatba hozható a Kun-Mediátorral, támogatta a Jobbik szentendrei kampányát. A Kun-Mediátor botránnyal való kapcsolatot a felmerült személyek és szervezetek egyaránt visszautasították.

2017 tavaszán zárult le a Kun-Mediátor-ügyben folytatott nyomozás, a közel 2000 oldalas vádirat szerint a 10 milliárd forintos kárból 6 milliárddal nem tudott elszámolni a társaság. Az ügyészség anyagaiban említés szinten se szerepel sem a Karcagot a bűncselekmények idején vezető Fazekas Sándor földművelési miniszter, sem az oda gyakran látogató Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A Kun-Mediátor Bróker Marcsiként elhíresült vezetőjét 2017 novemberében 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, két rendbeli sikkasztás, öt rendbeli számvitel rendjének megsértése és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt állították bíróság elé. A sajtóhírek szerint a beidézett tanúk rendkívül magas számának, valamint a vádirat és a nyomozati anyag hosszának (utóbbi körülbelül 60.000 oldal) tudható be az, hogy a per ennyi éven át húzódott. A Szolnoki Törvényszék első fokon 2022. januárjában sikkasztás és csalás bűntettében bűnösnek mondta ki D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől. 2023. májusában született meg a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete: ebben a 10 éves börtönbüntetés mellett 5,4 millió forint pénzbüntetést is kiszabott Bróker Marcsira.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Bróker Marcsi: Nem vagyok olyan rossz ember

Hétfő reggel megkezdődött D. Sándorné, ismertebb nevén Bróker Marcsi pere a Szolnoki Törvényszéken. A Kun-Mediátor Kft. szinte egész Karcagot átverő, majd Belize-be menekülő vezetője ellen sikkasztás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység és számviteli rend megsértése a vád. A per első napján a vádlott vallomás helyett felolvasott egy, az ügyészség munkáját kritizáló nyilatkozatot, kitartott ártatlansága mellett, és azt mondta: ha minden tényt figyelembe vennénk a per során, kiderülne, hogy ő nem olyan rossz ember.

Előzetesbe került Bróker Marcsika

Előzetes letartóztatásba helyezték a Kun-Mediátor Kft. piramisjátékos csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét pénteken Szolnokon. A bíróság döntése nem jogerős. A Szolnoki Járásbíróság egy hónapra elrendelte Dobrai Sándorné Nagy Mária előzetes letartóztatását. A gyanúsított a nyomozó hatóság elől már korábban megszökött, külföldre távozott és csak nemzetközi elfogatóparancs alapján sikerült kézre keríteni. Továbbá szabadlábon hagyása esetén megalapozottan lehet attól tartani, hogy veszélyeztetné a bizonyítási eljárást.

Okkal hihette Bróker Marcsi, hogy biztonságban van

Ideális búvóhelynek tarthatta a karcagi Bróker Marcsi a közép-amerikai Belize-t, mivel az országnak semmilyen kétoldalú hivatalos kapcsolata nincs Magyarországgal, a távoli államban magyar közösség sem él. Ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a világ egyetlen szegletében sem érezhetik biztonságban magukat a szökevények.

Tavasszal zárulhat a Kun-Mediátor-nyomozás

2017. tavaszán zárulhat le a Kun-Mediátor-ügyben folytatott nyomozás, mostanáig kevesebb mint 200 millió forint lett meg az eltűnt vagyonból - derül ki Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszából, amit kedden küldött meg Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselőnek. Lukács arra volt kíváncsi, meddig húzódik még a karcagi pénzügyi csalás ügyében a nyomozás.

Tízmilliárd forintot buktak a karcagiak Marcsika miatt

Sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők piramisjáték áldozatai lettek, akik az átlagosnál magasabb kamatért helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonták.

Megszólalt a Kun-Mediátor egyik tulaja

Kemecsi László, az engedély nélkül több milliárd forintot begyűjtő Kun-Mediátor Kft. kisebbségi tulajdonosa, a szökésben lévő többségi tulajdonos Dobrai Sándorné veje annyit akart elmondani, hogy több komoly fenyegetés eljutott hozzájuk, ezért a gyerekeiket elvitte a felesége.
Találatok: [7]  Oldalak:   1