language

Lapok:

Kulcsszavak:

oktatás highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [147]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Elbulizták a járási felzárkóztatási pénzeket

Esküvőszervező, borozós és wellnesscég is volt az uniós pénzekből finanszírozott járási esélyteremtő programok szervezői között. Hadházy Ákos szerint az országban sok helyen egyszerűen felzabálták a legelesettebbek felemelésére szánt keretet.

Hadházy: 50-80 ezer forintos napi díjakat fizettek az oktatási reformra

Hadházy Ákos, LMP-s politikus az országszerte elindult iskolai tiltakozásokhoz kapcsolódva olyan uniós pályázatokat mutatott be korrupcióinfó névre keresztelt sorozatában, amelyeket oktatási projektekhez kapcsolódva hirdettek meg, de lopásgyanúsnak tűnnek.

Pert vesztettek Matolcsyék, ki kell adni az MNB-alapítvány titkait

Hamarosan megtudhatjuk, hogyan sáfárkodtak a rájuk bízott milliárdokkal az MNB alapítványai, a jegybank ugyanis másodfokon is pert vesztett a szocialisták ellen, az egyik alapítványnak záros határidőn belül kell adnia a rejtegetett adatokat. Nem sokára pedig a többi alapítvány esetében is jogerős döntés születhet.

Jimmy és a TEK rejtőzködő tanácsadója

A Szent Imre kórház főigazgatójának életútja különleges sikersztori, miközben a rábízott intézményt tömegesen hagyják ott az orvosok. A magát modellként és színészként is kipróbáló, pártállami időkben elbukó nőgyógyászból szokatlan sebességgel lett kórházigazgató az első Orbán-kormány idején, és bár több munkahelyén diktatórikus vezetőnek tartották, pályája miniszteri és köztársasági elnöki kitüntetésekkel kikövezve meredeken ível felfelé, hamarosan pedig újabb kulcsfontosságú pozíciót kaphat az egészségügyben.

A kormány fizeti ki Farkas Flórián csatlósait

A 47 fős Országos Roma Önkormányzat mintegy fele kap mentori kinevezést egy – elvileg – hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő uniós programban. A 250 ezres havi fixet éppen az a csapat kapja, amely nem támogatja a szervezet jelenlegi vezetését, hogy feltárja az ORÖ Farkas Flórián elnöksége idején elkövetett gazdálkodási szabálytalanságait. Válaszul a másik oldal hétfőn megpróbált kizárni több Farkashoz hű képviselőt az önkormányzatból.

Hosszra mérték a tanulmányokat, kaptak is 24 milliós hadoválást

Százával találhatók önmagát ismétlő, és ezért szinte teljesen érthetetlen részek abban a négy tanulmányban, amelyeket a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) rendelt meg uniós forrásokból az Emberi Erőforrások Minisztériuma uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárának korábbi kft-jétől.

Az LMP megtalálta a világ egyik legdrágább roma tréningjét

Az LMP a "kamu" esélyteremtő, felzárkóztató programok leállítását, valamint Farkas Flórián roma felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos felmentését és felelősségre vonását szorgalmazza, miután antikorrupciós szakszóvivőjük egy újabb visszaélésről, egy 1 milliárd forintos projekt forrásainak "elherdálásáról" számolt be.

Lázár: Minden rendben volt a Türr Intézetnél

"Az Emmi belső vizsgálata szerint rendben volt a történet, ezt a tájékoztatást kaptam" - mondta Lázár János az RTL Klubnak, miután lezárult a különös megbízásaival elhíresült Türr István Képző és Kutató Intézetnél (TKKI) tartott vizsgálat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem merült fel, hogy elveszik a milliárdos roma szakképzési programot az intézettől.

Amerikából nyúlták a nyúlkönyvet 31 millióért

Egy 20-25 éves amerikai mezőgazdasági projekt tankönyveit adta ki vadonatúj magyar könyvekként a Türr István Képző és Kutató Intézet az Eötvös-programban. A bruttó 31 millióért egyszerűen lekoppintották a pennsylvaniai állami egyetem kiadványait. Az uniós pályázaton kiválasztott kiadó vezetője elismerte, hogy fordítottak, azonban azzal védekezett, hogy nem szó szerint.

Oldalanként majd egymillió a Türr nyúltartási segédkönyve

Az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint a mintegy 40 milliárd forintot kezelő Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) átláthatatlanul hasznosítja a forrásokat, és a legelesettebbek felzárkóztatását szolgáló uniós forrásokat "lopja el".
Találatok: [147]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>