Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
A semmiből bukkant fel a 25 éves vállalkozó, hogy elvigye a milliárdos menzabizniszeket
2012-ben a XIX. kerületi önkormányzat 10 évre szóló szerződést kötött a Pensióval, majd jogutódként már a Klassz Menza Kft.-vel a kerületi közétkeztetésre. A cég változó minőségben és változó áron végezte a dolgát, mindig annak függvényében, hogyan sikerült az árait emelni. Az eredeti szerződéshez képest évek alatt többször is árat emeltek. 2019 elején ismét: 10 százalékkal akarták megemelni a díjakat, de visszapattantak az önkormányzatról. Nem az önkormányzat volt nagyon kemény, hanem a közbeszerzési törvény nem engedte a további emelést, a cég ugyanis az eredeti szerződésben vállalt összeghez képest már túlment volna az 50 százalékos határon, ami tilos. A cég egy darabig még biztosította a szolgáltatást, ami az általunk megkérdezett kerületiek szerint már a minőség kárára ment, aztán feladta, ezért a kerület újabb közbeszerzési eljárást írt ki.
Nyolcmilliót vett volna fel a leköszönő polgármester, de jóval kevesebb pénz járna neki
Elszámolta magát Nagy Gábor Tamás, az I. kerület leköszönő fideszes polgármestere: nem 158, hanem 37 nap ki nem vett szabadsága volt, így nem 8 millió, hanem körülbelül egymillió forintot fizetnek ki neki – közölte V. Naszályi Márta polgármester.
27 ügyvédi irodának fizetett százmilliókat Erzsébetváros fideszes vezetése
Bruttó százezer forintos ügyvédi órabér jogi konzultációért, havi 300 ezer forint a kerületi média jogi szempontú figyeléséért. Az új polgármester felmondta az elődje szerződéseit, hiszen csak a hivatal megbízásai 72 milliót vittek el tavaly, és ebben az önkormányzati cégek ügyvédi kiadásai még nincsenek is benne.
Termálvízben, egy szál fürdőgatyában dönthettek közbeszerzésekről Boldog Istvánék
Úgy tűnik, a meghívásos közbeszerzési pályázatok leosztásában, az előre megbeszélt sikerekben, a visszacsurgatott pénzekben olyan szintű vadnyugati viszonyok alakultak ki Szolnok megyében, hogy a botrány akár egy fideszes országgyűlési képviselőt is magával ránthat. Ügyészségi nyomozás indult, egy ember nyomkövetőt kapott, 4 embert letartóztattak, köztük a kormánypárti parlamenti képviselő jobbkezét. Hogy működött a rendszer? És kik a főszereplők? Elmeséljük.
Boldog István és a Szolnok megyei uniós pénzszivattyú
Boldog István
Fehér Petra
Debköz Kft.
Fidesz
Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesület
Profiter Machine Kft.
Szalay Bau Kft.
2014-2020-as uniós ciklus
EU
kampányfinanszírozás
közbeszerzés
lekenyerezés / presztízsberuházás
nyomásgyakorlás
önkormányzat
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Törökszentmiklós
Akit mindenki Boldog István táskás embereként ismer
Hivatali vesztegetés elfogadása miatt előzetes letartóztatásba került Boldog István fideszes országgyűlési képviselő közvetlen munkatársa, Fehér Petra. A törökszentmiklósi közgazdász karrierje az elmúlt években kezdett beindulni, a Fidelitas mellett 2014-ben már a megyei közgyűlésben politizált, idén pedig a törökszentmiklósi képviselő-testületbe is bekerült. Megnéztük, hogyan jutott Fehér Törökszentmiklósról a Fidesz országos listájáig, és mi vezetett oda, hogy most előzetes letartóztatását tölti. Portré Boldog "táskás emberéről".
Boldog István és a Szolnok megyei uniós pénzszivattyú
Berec Zsolt Miklós
Boldog István
Fehér Péter
Fehér Petra
László Ágnes
Akviron Kft.
Fidesz
Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesület
Profiter Machine Kft.
adócsalás - költségvetési csalás
közbeszerzés
önkormányzat
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Törökszentmiklós
I. kerületi vezetés: Jogsértő szerződéssel szerzett ingyen parkolóhelyeket az MNB alapítványa
Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt, emiatt szüntették meg az MNB-alapítvány lehetőségét az ingyenes parkolásra – közölte az önkormányzat.
Elhappolnák a VIII. kerület Facebook-oldalát
ha egy önkormányzat átadás-átvételénél a nyilvánosság kérdésében nem rendeznek minden kérdést, választási vereség miatt csalódott munkatársak akár váratlan lépéseket is tehetnek: adatokat törölnek vagy trollkodni kezdenek a kerület közel több mint 8 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalán. Pikó akkor az Indexnek azt mondta: az újság, a számítógépek vagy a Facebook-oldal is az önkormányzat tulajdona, és egy választás semmiképpen nem módosíthatja az önkormányzat tulajdonának állapotát. Az addig ott dolgozók nem vihetik haza a vincsesztereket, és az önkormányzat vagy egy önkormányzati intézmény Facebook-oldala sem az ott dolgozók személyes terméke, hanem köztulajdon.
Itt mégis ki akart volna átöltözni – és minek?
Legalább 250 millió forintot kell visszafizetnie az eddig fideszes polgármester irányítása alatt álló Tiszatenyőnek meg nem valósult vagy félbemaradt beruházások után. Nem tudni, a tartozást miből fizeti ki az egyébként is szegény falu, ahol minden idők egyik legfurcsább sportöltözője sem épült fel. A cég, ami a beruházásokhoz köthető, már romokban.
Miért a saját milliós fizetéseikkel indítanak az új polgármesterek?
A helyzet a sima pénzéhségnél kicsivel árnyaltabb, nincs ugyanis nagy mozgástere a testületnek a béreket illetően de tény, hogy sok helyütt több pénz áramlik ki a felsővezetők bérére, pusztán a több alpolgármesteri poszt miatt.
Úgy tűnik, átláthatatlanabbá tenné Zuglót az MSZP-s Horváth Csaba, de szerinte erről szó sincs
1. Horváth úgy módosítaná a képviselőtestület szervezeti és működési szabályait, hogy a polgármester egy személyben, a testület megkerülésével hozhatna döntést szinte bármilyen, a képviselő-testület hatáskörébe tartozó ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti. Hozzáteszik, az önkormányzati törvény szerint van lehetőség arra, hogy két ülés között a polgármester halaszthatatlan esetben döntést hozzon, ám a lap szerint az önkormányzatok jellemzően pontosan meghatározzák azokat a kérdéseket, amelyekben ilyen módon dönthet egy polgármester. Zuglóban nem szerepelt az SZMSZ-ben ez korábban.
"A zuglói javaslat szerinti, szinte minden kérdésre kiterjedő jogkör biztosítása ugyanakkor azzal járhat, hogy a polgármester megkerülheti azokat az átláthatósági és nyilvánossági garanciákat, amelyek a képviselőtestület működéséhez kapcsolódnak" - jegyzi meg a lap.