Lapok: |
|
Intézmények: |
Balsai a kormányra mutogat
Az eredeti "törvényjavaslatot az Országgyűlésnek benyújtó Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes szakmai osztályai működtek közre" annak a módosításnak a szövegezésében, amely az utolsó pillanatban kivette a pénzügyi salátatörvényből a dohánytermékek jövedéki adójának emelésére vonatkozó passzusokat.
A majdnem adóemelés majdnem igaz története
A multik az NGM-ben, az egyetlen hazai tulajdonú dohánycég, a Continental a parlamentben lobbizott - a dohánytermékek adóemelésének megfúrását övező hallgatás akár ezt a látszatot is keltheti. A Fidesz-frakció és a gazdasági tárca mindenesetre egymásnak feszült az ügyben, az összecsapásból a frakció és végül az egész dohányipar jött ki győztesen.
Akiket legyőzött a dohánylobbi (videó)
Az alkotmányügyi bizottság tagjai szavaztak és hallgatnak, az elnök szerint kérdezzük Matolcsyt.
Perrel fenyegeti Balsait a TASZ
"Tisztelt Elnök Úr! A sajtóból tudomást szereztem arról, hogy az Alkotmányügyi Bizottság az utolsó pillanatban módosította a dohánytermékek idei és jövő évi adóját, így az állam 20 milliárd forint adóbevételtől esett el." – így kezdődik az a közérdekű adatigénylés, melyet a Társaság a Szabadságjogokért küldött el az alkotmányügyi bizottság elnökének, és amely elküldésére buzdít mindenkit a jogvédő szervezet (a dokumentum letölthető a TASZ honlapjáról.)
"A dohánylobbi erősebb volt"
Biztosították, hogy továbbra is a magyar dohányosok jussanak az EU-ban szinte a legolcsóbban cigarettához, a dohánygyáraknak pedig azt, hogy az elmúlt félév drasztikus árcsökkentése után ne kelljen még lejjebb adniuk nyereségüket...
Az orvosnak is fizetnie kell, ha jogtalanul írt ki a beteget táppénzre
A parlament eltörli a passzív táppénzt és az orvosok nem igazolható ez irányú döntéseit is szigorúbban veszik. Még ebben a hónapban kormány elé kerülhet a rokkantnyugdíjakról szóló tervezet végleges verziója.
Visszaélés esetén visszamenőleg is kivethető a 98 százalékos különadó
Akár öt évre visszamenőleg is kivethető a végkielégítések meghatározott részére vonatkozó 98 százalékos különadó, ha visszaélés történt.
A képviselők cigizhetnek a Parlamentben?
A parlamenti dohányzó szivarszoba, bár nem szállodában van. 2007-ben a BAT újította fel.
Elutasították a feljelentést Papcsák és Zsiga költségtérítésének ügyében
Molnár Csaba szocialista politikus Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult a szabálytalanul, két helyről is költségtérítést húzó fideszes képviselők ügyében.A Központi Nyomozó Főügyészség megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.
Nem lett erősebb a Szilvásyék elleni vád
A vád utolsó tanúi is inkább Szilvásy György és Tóth Károly védekezését támasztották alá a volt titokminiszter és a Nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke ellen személyes adatokkal való visszaélés vádjával indított büntetőperben.