Lapok: |
|
Személyek: |
Schmitt Pál
Csak a jót látta az előopponens a Schmitt-doktoriban
A témavezetőnek és a bírálóknak még a felkészülés idején, illetve az előopponensi véleményben fel kellett volna hívnia a figyelmet a dolgozat szakszerűtlen forrásmegjelölésére, mondta ki a Schmitt Pál ügyében vizsgálódó tényfeltáró bizottság.
A professzorok lemondatnák Schmittet
"A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa a maga részéről levonta az ügy tanulságait. Bízunk benne, hogy ezt az elnök is megteszi" - közölte a Professzorok Batthyány Köre.
Ha Schmitt lemond, legnagyobb ellenlábasa lesz az utódja
Schmitt Pál köztársasági elnök lemondása esetén hivatala – legalábbis ideiglenesen – 2010-es kinevezésének legnagyobb ellenzőjére, Kövér Lászlóra száll. A parlamentnek is jóvá kell hagyni a lelépést.
Schmitt nem adott semmit a bizottság szájába
Nem mondott azonnal igent az egyetem felkérésére Fluck Ákos ügyvéd, aki a Schmitt Pál ügyében vizsgálódó tényfeltáró bizottság öt tagja közül egyedüliként különvéleményt fogalmazott meg, és felvetette a doktori cím visszavonását.
Minden fideszes hallgat az elnökről
Szerda délben e-mailen a következő kérdéseket küldtük el az összes fideszes és KDNP-s képviselőnek:
Economist: Schmitt más országban már a lemondását írná
„Másolt, de nem plagizált" – ezzel a címmel közölt cikket Adam LeBor, a brit gazdasági hetilap magyarországi tudósítója kedden a Schmitt Pál kisdoktori értekezése körül kialakult helyzetről, és az öttagú bíráló bizottság kedden nyilvánosságra hozott beszámolójáról.
Senki sem illetékes Schmitt ügyében
Annyira régi az ügy, hogy már többször is változtak a vonatkozó törvények. Az erőforrás-miniszter láthatólag nem akarja, hogy az egyetem rátolja Schmitt Pál plágiumügyét.
Schmitt dolgozata fordításon alapul
Egy nappal a megígért március 28-i dátum előtt, kedden nyilvánosságra hozták a Semmelweis Egyetem által felállított tényfeltáró bizottság eredményét Schmitt Pál plágiumgyanús ügyében.
Nem izgulnak Schmittért a Fideszben
A plágiumügyet vizsgáló egyetemi bizottság olyan döntést hoz, hogy Schmitt Pál maradhat a posztján – erre számítanak az Index által megkérdezett kormánypárti képviselők.
Még nem kapta vissza a könyvtár Schmitt dolgozatát
Bár a Schmitt Pál államfő plágiumgyanús ügyét vizsgáló tényfeltáró bizottság - két hónapnyi munka után elkészülő - jelentését szerdán már nyilvánosságra hozzák, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának könyvtárába még mindig nem került vissza Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című kisdoktori disszertáció.