language

Lapok:

Kulcsszavak:

ügyészség highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [49]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Bármeddig vár az ügyészség, ha túlárazott közbeszerzést kell vizsgálnia

2016 januárjában írtuk meg, hogy az LMP-s Hadházy Ákos egy olyan hangfelvételt hozott nyilvánosságra első korrupcióinfóján, amin a szekszárdi fideszes polgármester, Ács Rezső magyarázza, hogyan működik ma Magyarországon a közbeszerzések rendszere, miként házalnak az előre lezsírozott projektekkel a bennfentes cégek. Ács Rezső az egyik óvodaberuházás kapcsán arról beszél, hogy az uniós pályázatokon természetes a túlárazás, mert így még a 15 százalékos önrészt sem kell végül kifizetniük az önkormányzatoknak.

Kúria: A közmédiában nem bűncselekmény egymás lehallgatása

Azzal a magyarázattal szüntette meg a nyomozást még februárban a Fővárosi Főügyészség az MTVA lehallgatási botrányában, hogy nem történt bűncselekmény, mert tiltott módon adatot szerezni (így például lehallgatni) csak lakásban lehet, irodában nem. Most ezt az indoklást hagyta jóvá a Kúria - derül ki az MTVA közleményéből.

Nyomozati információkkal kereskedhetett a lebukott ügyész

Úgy tudjuk, egy ismert debreceni ügyész, Tilk Ferenc az egyik gyanúsítottja annak a társaságnak, amelynek tagjait őrizetbe vették. Azzal gyanúsítják őket, hogy pénzért cserébe bűnözőknek segítettek. A társaság tagja a NAV egyik bűnügyi igazgatója, de köztük van Tilk volt felesége is.

Balog Zoltán beismerte: hazudott az államtitkára a Voldemort-ügyben

Figyelmeztettem a területért felelős államtitkárt – mondta Balog Zoltán erőforrásminiszter a Parlamentben a szocialista Harangozó Tamás kérdésére, aki Mengyi Roland korrupciós botrányával kapcsolatban érdeklődött. Ezzel lényegében cáfolta korábbi államtitkárát, Köpeczi-Bócz Tamást, aki tanúvallomásában az ügyészségnek azt vallotta, őt nem értesítették arról, hogy csalók készülnek pályázni, nem tudott semmiről.

Valami nagyon nem stimmel a Voldemort-ügyben

Egymásnak ellentmondó tanúvallomást tett a helyettes államtitkár és a kabinetfőnök, de az ügyészség nem akadt fenn ezen. Bár maguk a csalásra készülő gyanúsítottak állítják: fentről súgtak nekik arról, hogy lehallgatják őket, a nyomozók szerint erre nincs bizonyíték. Úgyhogy le is zárták gyorsan az ezzel kapcsolatos nyomozást.

Nem a DBR-es Gulyást körözik a 4-es metró miatt

Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetője, akiről a sajtó a 4-es metró körüli botrány külföldre szökött gyanúsítottjaként írt, az Indexnek csütörtök kora este kijelentette, hogy tévesen azonosították, nem áll körözés alatt és az országban tartózkodik.

Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a 4-es metró egyik érintettje ellen

Belföldi, majd nemzetközi és európai elfogatóparancsot is kiadtak a 4-es metró projekt egyik szereplője ellen, válaszolta Szabó Tímea kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész. A Magyar Nemzet azt írja: a szökésben lévő gyanúsított Gulyás László, a DBR Metró Projektigazgatóság volt vezetője, akit a lap "Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester egykori bizalmasának" nevez.

Szerencsére a 4-es metrón kívül csak négy uniós pályázatot csaltak el

Hadházy Ákos LMP-s képviselő megkérdezte az ügyészséget, hogy 2011 óta melyik uniós támogatási pályázatokkal kapcsolatban indult büntetőeljárás költségvetési csalás, hűtlen kezelés illetve az EU pénzügyi érdekeinek megsértése miatt.

Megroppanhat a vád a Quaestor-ügyben

Kizárta a bíróság a Quaestor-ügy egyik szakértőjét, mert a perben sértettként szereplő egyik cég felszámolójához köthető - derül ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleményéből. A szakértői véleményre alapoz a vád jelentős részben, ezért ha a mostani kizárás ennek pártatlanságát is kétségbe vonja - ami logikus lenne -, akkor nagyon fontos bizonyítékok vesznek el az ügyben.

Tavasszal zárulhat a Kun-Mediátor-nyomozás

2017. tavaszán zárulhat le a Kun-Mediátor-ügyben folytatott nyomozás, mostanáig kevesebb mint 200 millió forint lett meg az eltűnt vagyonból - derül ki Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszából, amit kedden küldött meg Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselőnek. Lukács arra volt kíváncsi, meddig húzódik még a karcagi pénzügyi csalás ügyében a nyomozás.
Találatok: [49]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>