Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Juhász szerint csak őt vizsgálja a rendőrség a Rogán-ügyben
Gyorsan reagáltak a hatóságok Rogán Antal V. kerületi polgármester helyettesének feljelentésére, Juhász Pétert, az Együtt-PM politikusát rágalmazás miatt máris behívták a bíróságra, miközben az általa kezdeményezett vagyonnyilatkozati ügyben még semmi sem történt.
Országos vagyonvesztési rekordot állított fel egy PM-es képviselő
Egy évvel ezelőtti vagyonbevallásában még több százmillió forintos vagyona volt Sipos Péternek, a XII. kerületi önkormányzat PM-es képviselőjének, de a legutóbbi bevallásában a cégein kívül minden elillant.
130 milliót kapott Rogán a parlamenttől
Bruttó 126 millió forintot és 4,5 millió forint szállás-költségtérítést kapott Rogán Antal 1998 és 2013 között a parlamenttől, derül ki az Országgyűlés Sajtóirodájának hivatalos összesítéséből. Ez nagyságrendileg megegyezik azzal, amit korábban mi becsültünk.
Turkáljon velünk Rogán zsebében
Rogán Antal szerint élete nyitott könyv és könnyen levezethető, hogy hogyan lett pénze egy második kerületi luxuslakásra, nekünk mégsem sikerült levezetnünk a vagyonnyilatkozatai alapján.
Azután nyitottak Simonnak számlát, hogy a botrány már kirobbant
Ugyanazon a napon rakott be Welsz Tamás egyik barátja egy, a Simon Gábor adataival, de álnéven, afrikai útlevéllel nyitott budapesti bankszámlára pénzt, amikor az egész sajtó az MSZP volt elnökhelyettesét üldözte – derül ki az Index birtokába került jelentésből.
Már Rogán sem tudja, hogy mekkora a lakása
Ismét megváltoztatta a vagyonnyilatkozatát Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és V. kerületi polgármester.
Kilenc „afrikai” számlát találtak Simon bankjában
Nemcsak Simon Gábornak, hanem további nyolc magyar állampolgárnak volt bissau-gineai útlevélre nyitott számlája a Magnet Bankban – tudta meg az Index.
Floridában is van háza a gyermekrákos Baloghnak
Saját villája van az Egyesült Államokban az adományokat gyűjtő Gyermekrák Alapítvány vezetőjének, a kétszintes floridai lakóépületről azonban még a szervezet gazdálkodása körül zajló vitákban sem tett említést.
Így juthattak el Simon számláihoz
A panamai csalási ügye miatt tavaly novemberben egyszer már rövid időre őrizetbe vették azt a Welsz Tamást, aki Simon Gábornak segített abban, hogy a rejtélyesen szerzett vagyonát elrejtse - tudta meg az Index.
Letartóztatnák Simon Gábort
Kezdeményezte Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselő előzetes letartóztatását a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kedden, tájékoztatta az ügyészség szóvivője az MTI-t.