language

Személyek:

Kocsis István highlight_off

Kocsis István

Kocsis István (Pusztavám, 1952. január 30. –) gépészmérnök, iparvállalati vezető.

Vegyipari gépészeti technikumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát 1976-ban. Egyetemi tanulmányai után az egyetem Gépelemek tanszékén dolgozott először tanársegédként, majd 1991-től rövid ideig a Gépszerkezettani Intézet adjunktusaként. Egyetemi évei alatt a dr. Münich Ferenc, majd Kármán Tódor Kollégium igazgatói tisztét is betöltötte 1985-től.

 

A rendszerváltás után ipari vezetői és iparpolitikai feladatokat kapott. 1991-ben a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG), Célgépgyár igazgatója, majd az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az iparért felelős helyettes államtitkára 1993-ig. 1993–1997 között az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.), illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vezérigazgató helyettese, majd vezérigazgatója. 1998-ban egy évig az RWE Energie AG, főosztályvezetője, 2000-ben az ÉMÁSZ igazgatója, 2001-ben az RWE-EnBW Magyarország Kft igazgatójává nevezik ki. 2002–2005 között a Paksi atomerőmű Rt. vezérigazgatója, majd 2005-től 2008-ig a Magyar Villamosművek Rt. vezérigazgatója. 2008-tól a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. Erről a posztról 2011. szeptember 4-én közös megegyezéssel, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül távozott.

Kocsis István ellen a rendőrség büntetőeljárást folytatott a BKV vezérigazgatójaként aláírt egyes megbízási szerződések miatt. A büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. Kocsis Istvánt emellett 5 év börtönbüntetést szabott ki a Kúria 2019-ben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Kocsis 2006 és 2008 között hat társával együtt indokolatlan szerződésekkel és felesleges befektetésekkel több mint 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek. Kocsis végül 2023 őszén, 3 év 4 hónap letöltése után szabadult a kecskeméti “parkettásnak” nevezett büntetés-végrehajtási intézetből.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [285]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29   >  >>

Újabb hazai botrány! Közpénzből milliárdos szállodamutyi

A Magyar Villamos Művek furcsa ügyei folytatódnak. A HírExtra beszámolt a MVM-ben Kocsis István vezetése alatt történt pénzügyi szabálytalanságokról.

Feljelentés lehet az MVM-ügyek vége

Az állami Magyar Villamos Művek (MVM) néhány zavaros pénzügyének belső vizsgálata nyomán büntetőjogi feljelentések várhatóak - tudtuk meg.

MVM-milliárdok offshore cégeknek

Közel tízmilliárd forint került tavaly az MVM-től egy Kapolyi-cég közbeiktatásával egy offshore hátterű vállalkozáshoz, melyet az FTC angol befektetőjének budapesti helytartója, Szász András képvisel Luxemburgban.

Nincs lehetetlen: újabb MVM-milliárdok magánzsebekben!

Nehéz örökséggel néz szembe a Magyar Villamos Művek új vezetése. A tavaly még Kocsis István (a jelenlegi BKV vezér) vezetése alatt álló állami vállalat számtalan olyan ügybe keveredett, melyből általában és nyilván véletlenül a rövidet húzta.

Rejtélyes körök támadnak

Elégedett vagyok saját munkámmal, mert a BKV élén tavaly szeptember óta azon dolgozom, hogy elzárjam a csapokat, amelyeken keresztül elfolyhatnak a közpénzek – jelentette ki tegnap Kocsis István.

BKV - botrány! Bizonyító dokumentumokkal

A HírExtra birtokába jutott dokumentumok szerint a BKV ott folytatja ahol abbahagyta. Hiába ígérte meg kinevezésekor Kocsis István, hogy beszünteti a tanácsadó cégek pénzelését, bizonyíthatóan ezt teszi.

Kocsis Isván visszaadja a szolgálati Audiját

Válaszolt Kocsis István, a BKV vezérigazgatója Demszky Gábor főpolgármester levelére. A levélben leírja, hogy a főpolgármester kérésére megszünteti a felső kategóriás Audi A6-os szolgálati autó bérletét.
Találatok: [285]  Oldalak:   <<  <  20 21 22 23 24 25 26 27 28 29   >  >>