language

Akták:

Margit híd felújítása highlight_off

Margit híd felújítása

Margit híd felújítása

A Margit hidat az eredetileg becsült ár több, mint duplájáért - 13 milliárd helyett 30 milliárdos összköltséggel – újították fel 2009 és 2011 között. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Hétszázmilliós vita a Margit hídról

Több mint 740 millió forint többletigényt jelentett be a Margit híd felújítását végző konzorcium. A kivitelező még tavaly azt is jelezte, hogy módosítaná a beruházás határidejét: az átkelőt a tervezettnél 111 nappal később, csak 2010 december közepén adnák vissza a forgalomnak.

Lezárták a nyomozást a Margit híd ügyében

Lezárta a nyomozást a rendőrség a Margit híd ügyében, mert mint megállapították, a kartellgyanú "nem valósult meg". A felújítást végző konzorcium két tagját (illetve az egyik elődjét) jelenleg is több százmillió forintra perli a megrendelő fővárosi önkormányzat egy korábbi kartellezéssel okozott kár miatt. Hűtlen kezelés miatt még folyik a nyomozás.

Perre megyünk a Margit híd számláiért

Mivel a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 Konzorcium az előírt 15 napon belül nem válaszolt hivatalos adatigénylésünkre, az Index képviseletében a Társaság a Szabadságjogokért jövő héten benyújtja a keresetet a konzorcium ellen a kért adatok nyilvánosságra hozataláért.

Még 13 ügyet ajánlunk a Fidesz figyelmébe

Számos gyanús ügy terhelte az elmúlt éveket, amelyeket érdemes lenne kivizsgálni.

Politikai nyomás alatt

Teljes hírzárlat övezi a 4-es metró építése, illetve a Margit híd rekonstrukciója kapcsán elindított nyomozást. A fővárosi közgyűlés eseti bizottsága is vizsgálódik; a testület elnöke a Figyelőnek úgy nyilatkozott: ennyi baklövést nem lehet véletlenül elkövetni.

Hídpénz: a fővárosnak nincs részletes számlája

A napokban kaptuk meg a Margit híd felújításának részletes teljesítési igazolását a főpolgármesteri hivataltól. A dokumentum mindössze az eddig kifizetett két összeget (negyedéves össz-számlát), valamint a beruházás néhány részének százalékos teljesülését tartalmazza.

Gazdasági büntetőügyek kampányidőszakban

Igazodni látszik a rendőrség a választási győzelem előtt álló Fidesz elszámoltatási elvárásaihoz – akár így is értékelhető az a kampánykezdet óta tapasztalható szokatlan ügybuzgalom, amellyel a valóban kedélyborzoló gazdasági bűnügyek tucatjaiban járnak el a nyomozók.

A döntéshozók felelősségét is vizsgálni kell

A BKV száztíz volt munkatársának végkielégítését, a kifizetések jogosságát, illetve 144 tanácsadói szerződés megkötésének a körülményeit vizsgálják a nyomozók – derült ki Ihász Sándor Magyar Nemzetnek adott interjújából.
Találatok: [89]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>