language

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3754]  Oldalak:   <<  <  43 44 45 46 47 48 49 50 51 52   >  >>

Tokaji apartmanjára kapott közpénz-milliókat Orbán Viktor borsodi kormánymegbízottja

Eddig még csak fideszes országgyűlési képviselőkről és milliárdos üzletemberekről írtuk meg, hogy vissza nem térítendő állami támogatást kaptak a kormányzati felügyelet alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kiírt Kisfaludy-pályázaton a szálláshelyük fejlesztésére. Azt hittük, hogy ennél már nincs feljebb, de tévedtünk. Ugyanis Demeter Ervin Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottjának cége is nyert. A Demetervin Kft. mádi szálláshelye 8 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott - derült ki az MTÜ folyamatosan frissülő döntési listájából. A Demetervin Kft. tavalyi beszámolója még nem érhető el, de 2018-ban 37 millió forintos forgalmuk volt. Az MTÜ vezérigazgatója, Guller Zolán jelentette be, hogy lezárult a Kisfaludy-program magán-, és egyéb szálláshelyek fejlesztését célzó pályázata; a másfél hónapos időszakban több mint 16 ezer vidéki szálláshely pályázott, közülük 13 471 szálláshely kaphat augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 45 milliárd forintot a kormánytól. A forrásból bármilyen korszerűsítésre lehet költeni, bútorcserére, napelemre, vagy lehet bővíteni, szaunát, medencét építen. Az is érdekes adalék, hogy csak egyszerűsített elszámolás vonatkozik a pályázati források felhasználására, az MTÜ csak szúrópróbaszerű ellenőrzést tart a megvalósítást követően, de minden nyertesnek, így Demeter Ervin kormánymegbízottnak is záróbeszámolót kell benyújtani legkésőbb 2021. március 31-ig.

42 milliós állami támogatásból épül Száraz István balatoni panziója

A 24.hu vette észre, hogy az Origo korábbi tulajdonosának cége, a Dry Beta Kft. a Kisfaludy hotel-és panziófejlesztési program részeként 42 millió forint támogatást kapott a négycsillagos Frida panzió megépítésére.

Az alpolgármester saját zsebre eladta a telket, Badacsonyban kitört a belháború

Lemondásra szólítja fel a badacsonytomaji önkormányzat egyik képviselője a település alpolgármesterét, aki saját zsebre eladta az önkormányzattól turisztikai fejlesztésre kapott telket. Egy másik, volt fideszes képviselő pedig inkább maga mond le, ha nem rendezik a helyzetet.

Robog tovább a 4iG: most 3,3 milliárdos munkát nyertek

Újabb jól tejelő munkát nyert el a 4iG. Ezúttal köznevelési és szakképzési intézmények korszerű, és egységes vezeték nélküli hálózati infrastruktúrájának kialakítása a feladat a "konvergencia régiókban", vagyis Budapesten és Pest megyén kívül az ország minden részén lévő, köznevelési és szakképzési intézményekben. A munkát uniós forrásból fizetik, a GINOP program keretében, összértéke 3,3 milliárd forint. A 4iG-t a Mészáros Lőrinc barátjaként is ismert Jászai Gellért vezeti. Cége a koronavírus-korszak kezdetével sem veszített a lendületéből: márciusban egymilliárdos munkát nyertek a NAV-tól, áprilisban 422 milliósat a Paks II Zrt.-től, májusban 3,7 milliárdosat a Nébihtől, szintén májusban 970 milliósat a NISZ-től, júliusban 4,2 milliárdosat az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt.-től, szintén júliusban pedig 1,1 milliárdosat, megint csak a NAV-tól.

Szédületes tempóban cserélődtek a szupergazdagok a füredi kikötő körül, miközben az ötmilliárd közpénzt kapott

Jellinek Dániel üzemeltette a kikötőt, amikor decemberben pályáztak, pár nappal később Tiborcz és Mészáros érdekeltségébe került, de már ők is túladtak rajta.

A kormányszóvivő férje a kaszinók után a dunakeszi járműjavítóba is beszállt, máris nyertek 32 milliárdot

32 milliárd forintos keretszerződést írt alá a múlt héten a Dunakeszi Járműjavító Kft. a MÁV-Start Zrt.-vel. A közbeszerzésre még állami tulajdonú társaságként pályázott a járműjavító, a nyereményt azonban már a kft. új tulajdonosai, az orosz állami Transmashholding Csoport és Szalay-Bobrovniczky Kristóf zsebelhetik be.

Csodaszarvas és aranytömbök: 326 millióba kerül az adófizetőknek az MNB két új szobra

Nettó 326,5 millió forintot fizet ki két grandiózus szoborért a Magyar Nemzeti Bank ingatlanos cége – derült ki a közbeszerzési értesítőből. A szerződés szerint az Arany Dinamikája és a Csodaszarvas szobrok az egykori Postapalotát díszítik majd a budai Krisztina körúton. Előbbi nettó 127 millió, utóbbi pedig nettó 199,5 millió forintba kerül.

Eddig jó volt az olcsó kínai, most fontos lett a kormánynak a magyar egészségipar

Hatalmas összeget szórnak rá a hazai egészségiparra, bár még nem tudni, hogyan, és egyáltalán minek. Közben a kórházak évek óta kénytelenek a silány, de olcsó kínai eszközöket venni, el is véreztek a hazai gyártók. Az állam a járvány alatt se magyar terméket vett, még attól a „stratégiai” cégtől sem, ahol ott voltak a honvédségi megbízottak. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára arról egyáltalán nincs meggyőződve, hogy érdemes lenne új cégeket és új gyárakat létrehozni (vagyis zöldmezős beruházásokba fektetni) a kapacitások növelésére. A meglévő kapacitásokon esetleg érdemes lehet fejleszteni. Az a kérdés, hogy mekkora a hazai igény, hova gyártunk majd felszereléseket, hova adjuk el azokat és mennyiért? Miközben a kormány a pénzt számolatlanul költve hordatta az eszközöket a maszkoktól a lélegeztetőgépekig Kínából, a magyar tulajdonú, debreceni, stratégiai fontosságú Dispomedicortól egyáltalán semmit sem rendelt.

Ugye milyen jó, hogy nem vagyunk ellenzékiek? – kérdezte a fideszes polgármeste

Filvig Géza, Kalocsa fideszes polgármestere egy olyan videót tett közzé a Facebook-on, amelyben a megkapott állami támogatást a város kormánypárti irányultságával köti össze közvetlenül.

Jogerős: Simonka körzetében százmilliós pályázati pénzeket kell visszafizetni önkormányzatoknak

Jogerőssé vált az a korábbi döntés, hogy két dél-békési EU-s projektnek – a szabálytalansági eljárás és az érintett önkormányzatok és szervezetek fellebbezése után – 100-100 millió forintot kell visszafizetni. A két projekt kísértetiesen hasonlít egymásra. Abban is, hogy sok eleme nem valósult meg. A polgármesterek egy része lázong.
Találatok: [3754]  Oldalak:   <<  <  43 44 45 46 47 48 49 50 51 52   >  >>