language

Akták:

Simon Gábor-ügy highlight_off

Simon Gábor-ügy

Simon Gábor-ügy

A volt politikust százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolják, a vád szerint ugyanis 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból százmillió forintnál is magasabb összeget helyezett el különböző valutában. Később Simon Gábor és K. József másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készített, amelynek felhasználásával különböző bankfiókokban újabb számlákat nyitott, és azokon jelentősebb pénzösszegeket helyezett el.

 

Simon Gábor ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények emelt vádat az ügyészség. Simon az eljárás során befizette az államkasszába a hiányzó összeget, az ügyészség azonban az ügy tárgyi súlya miatt letöltendő szabadságvesztést kért a volt politikusra. 

 

Simon Gábor a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, vallomásában azt mondta, a vádban tárgyalt összegek már az eljárás előtt is a vagyonát képezték és úgy tudta, azok után nem kell a megszerzés évében adózni. Simon azt mondta, ő már a kétezres évek elején "komoly egzisztencia" volt.

 

A volt politikus arról beszélt, hogy Welsz Tamás kereste meg őt azzal, hogy biztos információi vannak arról, hogy eljárást fognak indítani ellene. Simon állítása szerint elhitte, hogy Welsz segítő szándékkal kereste meg, ezért minden pénzügyi iratot a rendelkezésére bocsátott, hogy már előre fel legyen készülve a védekezésre. Azt mondta, még fénymásolatokat sem tartott meg magának, annyira bízott benne, de utólag rájött, hogy Welsz átverte őt, a vallomása alapján pedig ellehetetlenítették.

 

Simon azt mondta, szerinte az útlevél-ügy miatt került előzetesbe, de tagadta az egészet, mint mondta, nem is érti a képtelen történetet. Hozzátette, amikor az előzetesben értesült róla, hogy Welsz meghalt, halálfélelme volt, nem tudott aludni és azt hitte, hogy őt is meg fogják ölni.

(Hvg.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [258]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>

Simon Gábor napszemüvegben és baseball-sapkában távozott

Simon Gábor házában ügyészségi nyomozók jártak. Jelen volt az egykori szocialista elnök-helyettes ügyvédje is. Senki nem nyilatkozott. A nyomozók távozása után nem sokkal Simon Gábor is megjelent napszemüvegben és baseball-sapkában. Az újságírók hiába faggatták: autójába ülve nagy sebességgel elhajtott.

Simon-ügy: soron kívül foganatosítják a nyomozati lépéseket

Soron kívül foganatosítják a nyomozati lépéseket Simon Gábor ügyében, miután az MSZP volt elnökhelyettese szerdai hatállyal lemondott képviselői mandátumáról, és így már nem védi mentelmi joga - mondta Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a HírTV Magyarország élőben című műsorában csütörtökön.

Simon állítja: postázta lemondását

Simon Gábor azt állítja, feladta postán azt a dokumentumot, amelyben hivatalosan lemond képviselői mandátumáról. Az Ausztriában parkoltatott pénze miatt bukott volt szocialista elnökhelyettes más kérdésre azonban nem volt hajlandó válaszolni a XVIII. kerületi házánál várakozó riporterünknek.

Az MSZP szerint most, hogy lemondott, már nem is érdekes, honnan lett 240 milliója Simonnak

Az MSZP egyszerűen nem tud nem hibázni Simon Gábor ügyében. Személyes kedvencem még mindig Mesterházy Attila nyilatkozata, aki szerint Simon Gábornak nem politikusként, hanem magánemberként lett a semmiből 240 millió forintja, de ma szorosan felzárkózott hozzá az MSZP új szóvivője, Budai Bernadett.

A Simon-ügy után újra nyomoznak a XVIII. kerületben

Elrendelte a nyomozás folytatását a XVIII. kerület az előző kormányzati ciklusban (2008-ban és 2009-ben) lebonyolított kötvénykibocsátásaival összefüggésben a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a Nol.hu.

Miből futotta Simonéknak a budai luxuslakásokra?

Egyre átláthatatlanabbak Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettes pénzügyei. A politikus nemcsak 240 milliós titkos vagyont tartott osztrák bankokban, de 2012-ben ő is és párja is egy-egy budai álomotthonhoz jutott, amelyeket a Blikk információi szerint több millióból újíthattak fel.
Találatok: [258]  Oldalak:   <<  <  16 17 18 19 20 21 22 23 24 25   >  >>