language

Akták:

Simon Gábor-ügy highlight_off

Simon Gábor-ügy

Simon Gábor-ügy

A volt politikust százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolják, a vád szerint ugyanis 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból százmillió forintnál is magasabb összeget helyezett el különböző valutában. Később Simon Gábor és K. József másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készített, amelynek felhasználásával különböző bankfiókokban újabb számlákat nyitott, és azokon jelentősebb pénzösszegeket helyezett el.

 

Simon Gábor ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények emelt vádat az ügyészség. Simon az eljárás során befizette az államkasszába a hiányzó összeget, az ügyészség azonban az ügy tárgyi súlya miatt letöltendő szabadságvesztést kért a volt politikusra. 

 

Simon Gábor a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, vallomásában azt mondta, a vádban tárgyalt összegek már az eljárás előtt is a vagyonát képezték és úgy tudta, azok után nem kell a megszerzés évében adózni. Simon azt mondta, ő már a kétezres évek elején "komoly egzisztencia" volt.

 

A volt politikus arról beszélt, hogy Welsz Tamás kereste meg őt azzal, hogy biztos információi vannak arról, hogy eljárást fognak indítani ellene. Simon állítása szerint elhitte, hogy Welsz segítő szándékkal kereste meg, ezért minden pénzügyi iratot a rendelkezésére bocsátott, hogy már előre fel legyen készülve a védekezésre. Azt mondta, még fénymásolatokat sem tartott meg magának, annyira bízott benne, de utólag rájött, hogy Welsz átverte őt, a vallomása alapján pedig ellehetetlenítették.

 

Simon azt mondta, szerinte az útlevél-ügy miatt került előzetesbe, de tagadta az egészet, mint mondta, nem is érti a képtelen történetet. Hozzátette, amikor az előzetesben értesült róla, hogy Welsz meghalt, halálfélelme volt, nem tudott aludni és azt hitte, hogy őt is meg fogják ölni.

(Hvg.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [258]  Oldalak:   <<  <  17 18 19 20 21 22 23 24 25 26   >  >>

Hagyó Miklós sorsára juthat Simon Gábor

Simon Gábor könnyen Hagyó Miklós nyomdokaiba léphet. A képviselő egyes források szerint ma délután négy órakor, mások szerint csütörtök reggel „juttatja el” a képviselői mandátumáról lemondó nyilatkozatát az Országgyűléshez. Lemondása a nyilatkozat átvétele pillanatában lép életbe. Valószínűleg nem személyesen viszi be, hogy távozáskor ne vehessék őrizetbe már a Parlament kapujában az ügyészek.

Rogán: Simon megőrzésre kapta a százmilliókat?

Rogán Antal Mesterházy Attilához, az MSZP elnök-frakcióvezetőjéhez fordul, hogy érje el, Simon Gábor, a szocialisták volt elnökhelyettese jelenjen meg az Országgyűlés mentelmi bizottságának szerdai ülésén, és tisztázza honnan származnak a bécsi számláján lévő százmilliók. Ezt a Fidesz frakcióvezetője kedden közölte Budapesten sajtótájékoztatón.

Simon új vagyonnyilatkozatából sem derül ki a lényeg

Továbbra sem tudni, hogy miből voltak a politikusnak eltitkolt milliói. Nem jelent meg a mentelmi bizottság hétfői ülésén Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese, de írásban tájékoztatta a testületet arról, hogy kijavította vagyonbevallását, az új iratot pedig mellékelte is a bizottság kereszténydemokrata elnökének.

Mesterházy volt helyettese továbbra is titkolózik

Új vagyonnyilatkozatot nyújtott be a szocialista Simon Gábor az Országgyűlés mentelmi bizottságának, de az nem ad választ a kifogásolt kérdésekre, a bécsi számlán lévő összeg nem szerepel benne – mondta a testület KDNP-s elnöke a bizottság hétfői, zárt ülése után újságíróknak.

Simon pénze egy hét alatt kevesebb lett

Hétfőre módosította vagyonbevallását Simon Gábor, az MSZP volt alelnöke. A javított kiadás érdekessége, hogy az Ausztriában eldugott negyedmilliárd forintnyi valuta miatt lemondani kényszerült szocialista politikus új bevallásában kevesebb lett a megtakarításainak összege, mint a régiben volt.

A Simon-botrány tíz fő kérdése

Hogyan tud egy szürke, vélemény és valódi befolyás nélküli, nem túl dörzsöltnek tartott politikus százmilliókat felhalmozni? Kié a pénz? A sajátja, vagy csak őrzésre adták oda neki?
Találatok: [258]  Oldalak:   <<  <  17 18 19 20 21 22 23 24 25 26   >  >>