Újabb vasúti nagyberuházáson kaszálhat a Közgép Zrt.: a Simicska Lajost tulajdonosának elismerő cég elnyerte a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal felújításának feladatát. Az előzetes számítások szerint 39 milliárd forintos közbeszerzésről kormányhatározat is született, és eredményét már be is jelentették.
A Közgép Zrt.-ről a kormány kimutatta, hogy az uniós finanszírozású építési beruházások a legeredményesebb magyar szereplője. Németh Lászlóné május elején készült statisztikája 75 milliárdosra tette a cég jelenlegi szerződésállományát.
A Közgép sikertörténet: a tavalyi évet csaknem hárommilliárdos profittal zárta. De az elgondolkodtató, hogy egy homályos hátterű vállalkozás hogyan jut százmilliárdos, részben uniós forrásokból finanszírozott megrendelésekhez.
Oligarchák a nemzeti együttműködésben nincsenek – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök Karácsony Gergely (LMP) azonnali kérdésére a T. Házban, kifejtve, hogy nagytőkésekre, milliárdosokra, nagyvállalatokra viszont szüksége van az országnak.
A Vegyépszer helyett a Magyar Aszfalt és a Közgép konzorciuma építheti meg az M86-os mintegy kilenc kilométerét Szombathely és Vát között. Az irányonként két forgalmi sávos útszakasz hétmilliárd forintba kerül, átadását 2014 közepére tervezik.
Az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordult a Demokratikus Koalíció (DK) a Közgép Zrt. által elnyert közbeszerzési pályázatok vizsgálatát kérve. Az ellenzéki párt Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől vár választ arra, hogy az építőipari vállalat mekkora összegű megbízásokat kapott a kormányváltás óta.
Súlyos szabálytalanságokat állapított meg egy 12 milliárdosra becsült útépítésre kiírt pályázatban a Közbeszerzési Döntőbizottság, amely többek között a túl szigorú alkalmassági feltételeket kifogásolta. A kiírásban szerepelt egy olyan elvárás, amely leszűkítette a jelentkezők körét, és így kedvezett annak a konzorciumnak, amely a kormányzati kötődéseiről ismert Közgép részvételével állt fel.
Egyedüli pályázóként nyert el egy többmilliárdos állami megbízást egy olyan konzorcium, amelynek tagja a tulajdonosi hátterét titkoló, viszont nyilvánvaló kormányzati kötődésekkel rendelkező Közgép. A két cégből álló csoport a Győr melletti iparterület fejlesztésére kapott megbízást.