language

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Személyek:

Jeney Orsolya highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Veszteséges cégháló szövődött a végrehajtói kar körül

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar által létrehozott cégek jelentős ingatlanvagyont – feljelentések szerint áron alul – értékesítettek, majd az egyik ilyen vállalkozás megszűnt, a másik veszteségesen létezik. A kar közben bedöntötte a saját informatikai cégét is, ami még az ügyvezető bérét is képtelen volt önállóan kitermelni. Van egy alig működő alapítvány is, ami jobbára csak veszteséget termel.

Schadlék lebukása után is furcsa ingatlanügyletekbe bonyolódik a végrehajtói kar

A lóvasút indóház ikonikus épületét egy olyan cégnek adták el, amely ellen január óta adóvégrehajtás folyik. Közben akár évtizedekig húzódó történetek lesznek látszólag egyszerű végrehajtói ügyekből, még akkor is, ha az érintettek jóhiszeműek.

Továbbra is milliókat keres naponta Schadl György és környezete

Az MBVK-nál minden változatlan. A hazai végrehajtó szakma irányítását nem könnyű egyik napról a másikra gyökeresen megváltoztatni, de a korábbi korrupt rendszert kritizáló végrehajtók azért azon nagyon ki vannak akadva, hogy az eddigi vezetők továbbra is hatalommal bírnak, ellenőrzéseket folytatnak, pályázatokat írnak ki.

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

A második Orbán-kormány hadjáratot indított a végrehajtók ellen, majd 2015-ben felállított egy új rendszert, ami tíz- vagy százmilliós éves profithoz segíti hozzá őket. Jeney Orsolya a régi-új igazságügyi államtitkár, Répássy Róbert helyettese volt, dolgozott a végrehajtási törvényen is. Aztán közvetlenül kormányzati pozícióból átült egy végrehajtói irodába, sőt a Kar egyik vezetője lett. Székhelye történetesen Schadl György irodaházában van. Az azóta letartóztatott elnökkel folytatott beszélgetéseit rögzítették, de Jeney a 444-nek azt mondta: nem emlékszik azokra.
Találatok: [4]  Oldalak:   1