language

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Moszkvai ingatlanügy: ítélet november végén

A vád szerint 2008 márciusában Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet a felettesei tudta nélkül írta alá az orosz főváros egyik legértékesebb részén fekvő ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló adásvételi szerződést.

Tovább folyik a nyomozás a terézvárosi ingatlanügyekben

Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tovább folyik a nyomozás a Fővárosi Főügyészség részéről a gyanú szerint áron alul eladott terézvárosi ingatlanok ügyében. Eközben négy per is folyamatban van.

Ábel Attila: Kétmilliárdot vitt volna el a csepeli MSZP korrupciója

A bírósági perek ugyan lassan haladnak, Csepelnek mégis gazdasági siker a szocialisták elszámoltatása: a korrupció felszámolásából évi kétmilliárd forintot nyertek. Ebből fizette vissza az önkormányzat az adósságokat, kezdődtek azok a fejlesztések, amelyeknek köszönhetően a „vörös” Csepel tavaly ősszel fideszes vezetésű maradt – mondta el Ábel Attila alpolgármester a Magyar Időknek.

A nemzeti vagyon értékesítése csak jó áron történhet

A kisebb, családi gazdaságok fejlődéséhez biztosít teret a kormány azzal, hogy lehetőséget ad az állami földek megvásárlására – hangzott el egy keddi bizottsági ülésen. A földvásárlási program részletes szabályait tartalmazó kormányrendelet a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben, az első licitekre pedig november közepén kerülhet sor.

Milliárdos vagyont hirdet meg az interneten az állam

Állami tulajdonban lévő ingatlanokat, ingóságokat és üzletrészeket is elektronikus úton ver ezentúl dobra a nemzeti vagyonkezelő. Az anonim és biztonságos rendszeren bárki megteheti licitjeit azokra a vagyonelemekre, amelyektől a köz szeretne megválni, az állam akár tízmilliárdnyi értéket is meghirdethet a virtuális piacon.

Jakab István: A földeladás az utolsó esély a gazdák heyzetbe hozására

Szigorú szabályok mellett indulhat el a licit az állami területekért. Bár az árverések részletes szabályait lefektető kormányrendelet még nem jelent meg, az már biztosan látszik, hogy a megyei kormányhivatalok által kijelölt helyen megtartott liciteken az ügyfél ügyvéddel jelenik majd meg, az árverés szabályszerűségét pedig közjegyző hitelesíti – nyilatkozta a lapunknak adott interjúban Jakab István.
Találatok: [27]  Oldalak:   <<  <  1 2 3