Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Nyomozhatnak a BKV-s ingatlanügyben
A nyomozóhatóságok elé kerülhet a BKV egyik legkirívóbb ingatlaneladási ügye. A közlekedési cég felügyelőbizottsága tegnap tette meg javaslatát az M5-ös autópálya felhajtójánál kilencszeres áron továbbadott telek vizsgálatáról.
Újabb gyanúsítottak lehetnek
Tovább nyomozna a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai kereskedelmi képviseletnek a gyanú szerint áron aluli értékesítése miatt indult eljárásban. Nem kizárt, hogy a jelenleg négy gyanúsítottat felvonultató ügynek további terheltjei lesznek – értesült a Magyar Nemzet.
Egyesítik a Verók-pereket
Magyarország legnagyobb ingatlaneladási büntetőperévé alakul a Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és társai elleni eljárás.
Első fokon felmentették Újbuda egykori polgármesterét
A Fővárosi Törvényszék felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól keddi, első fokú ítéletében.
Harminc elszámoltatási ügyben nyomoznak
Jelenleg harminc olyan ügyben folyik nyomozás, amelyben a kormányzati elszámoltatás során született feljelentés – derül ki Budai Gyula, a kabinetnek készített jelentéséből.
Kaszinóváros - Sukoró
Moszkvai kereskedelmi kirendeltség
Honvédelmi Minisztérium (HM)
Komáromi Mezőgazdasági Zrt.
Külügyminisztérium
Magyar Televízió Nonprofit Zrt. (MTV)
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Malév Rt.
MÁV
Omninvest Kft.
Szerencsi Mezőgazdasági Rt.
Volánbusz Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
ingatlan
KEHI-vizsgálat
mezőgazdaság
privatizáció
Újabb vádemelés előtt Verókék
Lezárult az iratismertetés a hűtlen kezeléssel gyanúsított Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és húsz társa további ingatlanügyében a BRFK-n – tudta meg a Magyar Nemzet.
Pontosítás: meggyanúsították a volt tévéelnököt
Korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy Rudi Zoltánt a tévészékház eladásával összefüggésben gyanúsították meg, és ő az eljárásban nem tett vallomást. A valóságban az MTV Óbudai székházának bérleti szerződésével összefüggésben merült fel a hűtlen kezelés gyanúja, és az egykori tévéelnök írásbeli vallomást tett.
Feltűnően aránytalannak tűnik a Hubertus szerződése
Magyar felkérésre fektetett be pénzt a Braun család a csődközelbe jutott Balaton-nagybereki Állami Gazdaságot privatizáló Hubertus Rt.-be, az állammal közösen jegyezve az utódcéget, és kötöttek hosszú távú földhaszonbérleti szerződést, mert a földterület nem volt eladó – mondta Ludwig Georg Braun, akit hétfőn tanúként hallgattak meg az állam és a Hubertus közötti vagyonjogi perben.
Gyurcsány panaszát elutasították
Gyurcsány Ferenc azt szeretné, hogy a Sukoró-ügyben bűncselekmény hiányára hivatkozzon az ügyészség az ellene való nyomozás megszüntetésének indoklásaként.
Duzzad Verókék gyanúsítotti tábora
Huszonegyedikként gyanúsította meg Terézváros korábbi értékbecslőjét a BRFK a Verók István volt MSZP-s polgármester és társai ellen indított legnagyobb büntetőeljárásban – tudta meg a Magyar Nemzet.