Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Hatályon kívül helyezést és felmentést kértek a védők a Sukoró-ügyben
Az elmarasztaló elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérték a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezetőinek védői a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalásán hétfőn a Szegedi Ítélőtáblán.
A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben négy év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, az MNV Zrt. volt vezérigazgatóját, Császy Zsolt értékesítési igazgató pedig 3 év 6 hónap börtönt kapott. A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat – tettesként, illetve bűnsegédként – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és F. Zsolt értékbecslőt felmentették. V. Bálint ügyvédet kétrendbeli közokirat-hamisítás miatt pénzbüntetésre ítélték, amely az összesen 600 ezer forint meg nem fizetése esetén fogházbüntetésre változik.
Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött – egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő – telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség emiatt 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek mondta ki a szerződést, azzal, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.
Súlyosítanák a sukorói per ítéletét
Szigorúbb büntetést kért az ügyész a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalásán az első- és a másodrendű vádlottra, a harmad- és a negyedrendű vádlottak esetében pedig a felmentő ítélet hatályon kívül helyezését javasolta.
Jóval súlyosabb büntetést kért az ügyészség a Sukoró-per vádlottjaira
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós, valamint értékesítési igazgatója, Császy Zsolt büntetésének súlyosítását kérte az ügyész a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalásán pénteken a Szegedi Ítélőtáblán.
Ismét bíróságon járt Gyurcsány és Molnár Csaba
Az elsőfokú ítélet és a fellebbezések ismertetésével pénteken megkezdődött a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A Szolnoki Törvényszék tavaly szeptemberben négy év börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügyként ismertté vált perben, Császy Zsolt, a cég volt értékesítési igazgatója pedig halmazati büntetésként három és fél év börtönt kapott.
A Fidesz megígérte a legnagyobb mocskot, de a leszámolásból semmi nem lett
A Fidesz a 2010-es választások előtt nem rejtette véka alá, hogy leszámolásra készül, és mindjárt meg is nevezték a 13 „legmocskosabb” ügyet. Túl sokra nem mentek vele, legalábbis a volt miniszterelnököt nem tudták a vádlottak padjára ültetni, és más MSZP-s politikusok sem kerültek rács mögé.
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)
BKV-ügyek
Kaszinóváros - Sukoró
Korrupció a HM-ben (2004-2006)
UD Zrt-ügy
Császy Zsolt
Fapál László
Gyurcsány Ferenc
Hagyó Miklós
Hunvald György
Juhász Ferenc
Laborc Sándor
Molnár Gyula
Schwartz Béla
Szalainé Szilágyi Eleonóra
Szilvásy György
Tátrai Miklós
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
MSZP
Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH)
bűnszervezet / bűnszövetség
hatalommal való visszaélés
hűtlen kezelés
ingatlan
ítélet/döntés
vesztegetés
Az ügyészség enyhének, a vádlottak törvénysértőnek tartják az ítéletet a Sukoró -ügyben
Ha a vádlottaknak igaza van, az általuk vélelmezett törvénysértések töredéke is elég lenne ahhoz, hogy az egész eljárást megismételjék Sukoró-ügyben. Ám az ügyészség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két korábbi vezetőjére első fokon kiszabott büntetés súlyosbítását kéri, pedig a négy év sem kevés hűtlen kezelés kísérlete miatt, hiszen kára senkinek nem volt.
Felmentették a moszkvai ingatlanügy vádlottjait
Felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán hűtlen kezelés, illetve bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében.
Moszkvai ingatlanügy: koncepciós eljárást emlegetnek a vádlottak
Ártatlanságukat hangsúlyozták és felmentést kértek az utolsó szó jogán elhangzott felszólalásaikban a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség 2008-as eladásával kapcsolatban indult büntetőper vádlottjai kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.
Moszkvai ingatlanügy: ítélet november végén
A vád szerint 2008 márciusában Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet a felettesei tudta nélkül írta alá az orosz főváros egyik legértékesebb részén fekvő ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló adásvételi szerződést.
Arra akarták rávenni, hogy valljon Gyurcsányra
Zárkanaplót írt a Sukoró-per egyik elítéltje. Az egykori Bibó-szakkollégista, a Fidesz korábbi szóvivője azt írja: inkább él egy rosszul szervezett demokráciában, mint egy jól működő diktatúrában.