Kétrendbeli társtettességben, hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt a Csongrád Megyei Bíróság bűnösnek mondta ki a Battonyai Városi Bíróság egyik bíróját.
A tatai edzőtábori botrány mellékszálai a múlt héten még csak Budapestet, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és
Sportszolgáltató Intézetet (NUSI) érték el, ám a héten már Kínáig jutottak.
A Nick-udvar eladása nem kis port vert fel a városban, hiszen az ellenzék kevesellte az érte kapott árat, és kifogásolta az eljárásmódot, valamint a vevőt. Most újabb problémára derült fény: súlyos elírás van a szerződésben.
Vas János engedett a Tisztelet Társasága felszólításának, és kétnapos gondolkodás után bejelentette a házelnöknek, hogy a jövőben MDF-es helyett független képviselőként akar részt venni a parlament munkájában.
A parlament áprilisban arra kötelezte a kormányt, hogy június végéig számoljon be a kormányzati negyed projekt ráfordításairól, a kormány késve, és nem jelentést, hanem tájékoztatót terjesztett az Országgyűlés helyett a költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottság elé - hangzott el kedden a bizottság ellenőrzési albizottságának ülésén.