language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [45]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Több tucatnyi eljárás indult büntetőeljárás indult választási csalás miatt

Nyolcvanöt büntetőeljárás indult a tavaly októberi önkormányzati választással összefüggésben választási csalás gyanúja miatt - derül ki a legfőbb ügyész egyik írásbeli válaszából, amelyet kedden tettek közzé a parlamenti honlapon.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Főügyészség: ez bűnszervezet

Csaknem három hónapig tartott, míg elkészült a törvényszék írásos ítélete a Hunvald-ügyben. Az ügyészség már februárban bejelentette, hogy fellebbez az ítélettel szemben. A Fővárosi Ítélőtáblán csak a fellebbezés benyújtása után döntenek a másodfokú eljárás kezdetének időpontjáról.

Újabb terézvárosi eladás semmis

Semmis az Andrássy út 3. szám alatti épület eladása – így szól a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete annak a palotának az ügyében, amelyet 2004 júniusában értékesített a Verók István (MSZP) polgármester vezette kerület.

Gál György, a magányos vesztegető

A vád lényege, a bűnszervezet el sem hangzott pénteken az erzsébetvárosi ingatlancsalási per ítélethirdetésén. Gál György elsőrendű vádlottat újra megbilincselték, míg Hunvald Györgyöt „csak” hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért ítélték el első fokon.

A Gál-Hunvald duó ismét börtönbe vonul

Ismét be kellett vonulnia a börtönbe Gál Györgynek és Hunvald Györgynek. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rendelte el előzetes letartóztatásukat, amelyre legkorábban az év végén kerülhet sor.

Jogerősen elítélték Benedek Fülöpöt

A Fővárosi Ítélőtábla – helybenhagyva az első fokon eljáró Heves Megyei Bíróság döntését – hivatali visszaélés miatt jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte Benedek Fülöpöt.
Találatok: [45]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>