language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [257]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Börtönben tölti a karácsonyt a Quaestor-vezér

Jogerősen meghosszabbították Tarsoly Csabának, a Quaestor-cégcsoport vezetőjének előzetes letartóztatását, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék szerdai végzésével helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság erre vonatkozó december 15-i döntését.

Feltűnően enyhe ítélet a pénzért vett érettségik ügyében

Két év felfüggesztett börtönt kapott 211 rendbeli hivatali visszaélésért és kétféle minősítésben 231 rendbeli közokirat-hamisításért a Harruckern Szakképző Iskola volt igazgatója. Az ügyész, aki a vádiratban még végrehajtható szabadságvesztést indítványozott, most három nap gondolkodási időt kért, hogy fellebbezzen-e.

Az elbukott szabadságharc után folytatódhat a norvég pénzosztás

Nincs több eljárás a Norvég Alap civiljeivel szemben, Norvégia pedig újra folyósítja a támogatásokat – így végződött az Orbán-kormány szabadságharca a kormányzattól független pénzosztó szervezetek ellen. A Miniszterelnökséget ve­zető Lázár János továbbra is adós azzal a bocsánatkéréssel, amelyet a civilek „ártatlanságának” kiderülése esetére ígért be.

Nem járt: csak visszafizette a végkielégítést a fideszes képviselő

A megyei fő­ügyészség újabb vizsgálata szerint vissza kell fizetnie a "feleségétől kapott" polgármesteri végkielégítés Simon Miklósnak.

Hernádi Zsolt lekerült az Interpol-listáról

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója tegnap eltűnt az Interpol körözési listájáról, ahová két éve horvát korrupciós vádak miatt került fel - fedezte fel a Népszabadság a nemzetközi rendőri szervezet honlapján. Egyszer már megesett hasonló, de ez most komoly.

Felmentették a moszkvai ingatlanügy vádlottjait

Felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán hűtlen kezelés, illetve bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében.

Félmilliárdos ügyben vallott kudarcot a kormányzati elszámoltatás

Hétfőn felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól a Fővárosi Törvényszék Bielek Pétert, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. volt vezérigazgatóját – erősítette meg lapunk értesülését Papp Gábor ügyvéd, Bielek védője.
Találatok: [257]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>