language

Intézmények:

Fidesz highlight_off
Jobbik highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [57]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Papíron ugyanannyit költött a Fidesz a kampányra, mint az ellenzék – a teljes kép azonban más

Bár nem látják el az eredeti funkciójukat – a pártok támogatásának átláthatóvá tételét –, néhány érdekességet azért feltárnak a most megjelent pártmérlegek.

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 1. rész

Markában tartja-e a Fidesz az ellenzéket, s ha igen, milyen eszközökkel? Hogy működött egy nagykoalíció a pártfinanszírozás szürkezónájában, és hogy lett annak kizárólagos irányítója a Fidesz? Cikksorozatunk az illegális pártfinanszírozás elmúlt harminc évét mutatja be a rendszer működtetőinek elmondása alapján, és egy demokráciát, ahol még azt is megvásárolhatod, hogy ki legyen a választáson az ellenfeled.

591 millió forintot kap a Fidesz a költségvetésből, 100 millió körüli összeget a legtöbb ellenzéki párt

Megjelent a Magyar Közlönyben a pártok költségvetési támogatásáról szóló határozat, az új frakciók méretéhez igazították a pénz mennyiségét.

Az előválasztásra százmilliók mentek el, Márki-Zay győzelmére a töredékét sem adják az ellenzéki pártok

Az ellenzéki összefogás pártjai eddig szinte csak egymás legyőzésére vásároltak hirdetéseket, az előválasztás óta Márki-Zay Pétert magára hagyták. A közösségi médiában 82 százalékos fölényben van a Fidesz, és Gattyán György is többet költött az Országgyűlés összetételéről szóló versenyben, mint az ellenzék.

Megállíthatatlanul gyarapodnak a fideszes földesurak – parlamenti toplista hektárról hektárra

Kielégíthetetlen a politikusok földéhsége. A vidékbarát kormánypropagandával szemben az elit adómentesen talicskázza ki a gazdálkodók által megtermelt hasznot az ott élők orra elől.

Tényleg a Fidesz bunkósbotja az Állami Számvevőszék?

A Jobbikkal szembeni kemény fellépés után most a Momentumot és a Párbeszédet jelentette fel az Állami Számvevőszék költségvetési csalás gyanújával, mivel nem tudta a meghatározott időben vizsgálni a kampányköltéseiket. A két párt hibázott, ám az eset miatt az ÁSZ-t újra azzal vádolják, a Fidesz érdekét szolgálja. Az ÁSZ visszautasítja, hogy pártpolitikai érdekeket szolgálna.

A Simicska–Orbán-kiegyezés titkai - A szabad elvonulás ára

Az elmúlt három évben akadt pillanat, amikor Simicska Lajos hajlandó lett volna kiegyezni Orbán Viktorral, de a felesége az utolsó percig tartotta benne a lelket. Április 8. után azonban a miniszterelnök már nem akart alkudozni. A fegyverletételt végül Nyerges Zsolt szíves közreműködésével hozták tető alá.

Belezavarodtak a pártbüntetésekbe

A számvevőszék eddig nem látott lehetőséget rá, hogy a megbüntetett ellenzéki pártok részletfizetést vagy haladékot kérjenek. A nemzetgazdasági tárca most ezzel állt elő.

Hogy tudja épp a Fidesz megúszni a számvevőszéki vizsgálatot?

A Fidesz (és a KDNP) is megússza, hogy a választásokig kutakodjon a gazdálkodásukban az utóbbi időben nagyon bekeményedő Állami Számvevőszék. Ennyire kilóg a lóláb? Nem egészen: Orbánéknak szerencséjük van, méghozzá azért, mert a 94-es választás után az MSZP és az SZDSZ került kivételes helyzetbe. A Fidesznek a jogszabályi környezettel is jól jön ki a lépés: 2010 után még keményebb büntetést kaphattak volna, mint most a Jobbik, mert ami akkor még csupán etikátlan volt, az ma már törvénytelen is.

A Jobbik nem érti az ÁSZ-t, ami feljelentette őket

Az ügyészséghez fordult az Állami Számvevőszék (ÁSZ), mivel a Jobbik – többszöri megkeresésük ellenére – nem tett eleget az ÁSZ-ellenőrzéshez szükséges adatszolgáltatási kötelezettségének, ezzel pedig akadályozta a vizsgálatot. Az ÁSZ a 2017. július 10-én nyilvánosságra hozott, második félévi ellenőrzési terve alapján augusztus 10-én kezdte meg a Jobbik gazdálkodásának ellenőrzését.
Találatok: [57]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>