language

Akták:

Jobbikos plakátolás Simicska felületein highlight_off

Jobbikos plakátolás Simicska felületein

Jobbikos plakátolás Simicska felületein

2017 áprilisában a Jobbik egy Fidesz ellenes plakátkampányt indított a Simicska Lajoshoz köthető Publimont Kft. és a Mahir Cityposter Kft. felületein. A párt eleinte kb. 2000 kihelyezett óriásplakátról beszélt, ugyanakkor arra hivatkozva, hogy az nem közérdekű adat, nem hozta nyilvánosságra a plakátkampány költségeit. Júniusban pontosítottak és közzétették, hogy áprilisban 2468, májusban 2470, júniusban pedig 2498 óriásplakátot használtak, ellentmondva a korábban bevallott kb. 2000 plakátnak. Az adatokból az is kiderül, hogy óriásplakátok mellett más hirdetési felületeket használtak, 312-300-296 citylightot, 292-257-283 dupla citylightot és 303-304-306 hirdetőoszlopot.


Reklámszakemberek becslése szerint mindez közel 2.5 milliárd forintba kerülhet piaci áron. Eközben a NAV is elkezdett vizsgálódni Simicska Lajos cégeinél, azt gyanítva, hogy kevesebb plakátot vallottak be, mint amennyit tényleg a Jobbik kampányához használtak körülbelül 100 millió forint áfahiányt okozva ezzel. A vizsgálat kezdeti stádiumában nem talált tényleges kifizetésre utaló számlákat sem. . Továbbá felmerült a tiltott kampány és pártfinanszírozás gyanúja is.


Később a Jobbik egy közleményében kijelentette, hogy az áprilisi plakátkampány 27 359 917 forintba, a májusi 26 797 472 forintba került, nem számítva a rongálás költségeit. Más Jobbikos forrásból származó elszámolás alapján a pártegy hónapra pedig 6000 forintot fizetet egy plakátért, miközben az LMP havi 80 ezer forintot fizetett az óriásplakátokért.


A plakátkampány finanszírozása sem világos. A Jobbik több képviselője is azt mondta, hogy 150 millió forint hitelt vettek fel, majd később Jakab Péter szóvivő közölte, hogy egyrészt megtakarításból, részben pedig folyószámlahitelből finanszírozták a kampányt. A párt semmilyen hivatalos információt nem közölt a hitel részleteiről.

A plakátkampány odáig fajult, hogy a Fidesz először a választási törvény módosításával próbálkozott, majd mikor az elbukott , kikerülve a kétharmadot, bevezette a plakáttörvényt, amelyben megtiltja, hogy politikai pártoknak a kampányidőszakon kívüli plakátozást. A törvény nem vonatkozik a kormányzati kommunikációra, amin keresztül a kormány a évek óta több tízmilliárd forintokat költ el propaganda célokra.

 

Bár a Jobbik tagadta, hogy köze lenne hozzá, a törvény hatályba lépését követően újabb, a párt üzeneteire rímelő plakátok kerültek ki a Mahir felületeire a nyár folyamán. Lázár János augusztusban elrendelte, a kormányhivatalok írják össze az összes köztéri felületet.

 

2017. decemberében az ÁSZ jelentéstervezete megállapította: törvény szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe, vagy rendel meg szolgáltatásokat. A törvény arról is rendelkezik, hogy a tiltott támogatás mértékét az ÁSZ állapítja meg, amelyet a párt az ÁSZ felhívásától számított 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek. Emellett a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár az ÁSZ által megállapított összeggel csökkenti. (A pártok ellenőrzéséről és a tiltott támogatás megállapításáról itt olvashat részletesen.) A Jobbik szerint az ÁSz politikai nyomásgyakorlást hajt végre, érdemi vizsgálat nélkül hozott ítéletet.

 

Az Ász jelentéstervezete

A szerződések a Jobbik és a Simicska-féle plakátcégek között

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Újabb plakátkampányt indított a Jobbik

A Jobbik szóvivője közölte, 2050-2065 óriásplakátot, valamint további több száz kisebb hirdetést helyeznek ki országszerte a szabadon maradó helyeken, amelyek összköltsége a végső plakáthelyszínek után derül ki. Jakab Péter emlékeztetett, a pártfinanszírozási törvény módosítása miatt mostani plakátjaik július 15-ig maradhatnak kint, írja az MTI.

Átverte a Fidesz az ÁSZ-t a 2010-es választás elszámolásánál?

Csak harmadakkora ráfordítást jelentett le az Állami Számvevőszéknek a Fidesz a 2010-es országgyűlési választás kültéri reklámjairól, mint amekkora összeg a Mahir Cityposterrel kötött, 2010. március-áprilisi időszak számláján valójában szerepel.

Simicska olcsóbban plakátolt a Fidesznek

Ugyanaz a Simicska-cég szervezte a Fidesz plakátkampányát a 2010-es választások idején, mint amelyik tavasz óta a Jobbik hirdetéseinek biztosítja a helyet – írta a 24.hu. A portál szerint ráadásul Simicska Lajos cége a Fidesznek jóval olcsóbban adta a plakáthelyeket, mint a Jobbiknak.

Plakátháború: Orbánék lekörözték kedvezményekben a Jobbikot

Ugyanaz a Simicska-cég szervezte a Fidesz plakátkampányát a 2010-es választások idején, mint amelyik tavasz óta a Jobbik hirdetéseinek biztosítja a helyet. A 24.hu birtokába került dokumentumok szerint a Mahir Cityposter, amelynél NAV-vizsgálatot rendeltek el az ellenzéki pártnak adott kedvezmények miatt, a Fidesznek rekord olcsó árakat biztosított. A Fidesz plakátonként a Jobbik adataiból kalkulálható ár 58 százalékát fizette csupán. A kreatív árazás mértékét jelzi, hogy a jelenlegi listaárakon nagyjából 1 milliárd forintot kellett volna átutalni azért, amit 23 millióval intéztek el. Az előkerült adatok alapján egyébként úgy tűnik, hogy 1300 plakátot számla nélkül helyeztek ki annak idején.

Elképesztő húzással, erőből átnyomta a Fidesz a plakáttörvényt

A Fidesznek nem lett volna meg a kétharmad, így egy feles törvénybe zsúfolta a plakátpiac szabályozását, és a parlament a pénteki rendkívüli ülésén elfogadta a kormánypárt módosítóját. A Fidesz elérte, hogy a Jobbik nehezebben hirdethessen Simicska Lajos plakáthelyein, ám koránt sem biztos, hogy alkotmányos ez a módszer. A Jobbik az Alkotmánybírósághoz fordul.

Tízszer többet fizetett az LMP a plakátjaiért, mint a Jobbik

Míg az LMP-nek plakátonként 80 ezer forintot kell fizetnie, addig a Jobbiknak 6500 forintot kellett Simicska Lajos cégeinek kifizetnie a plakátkampányáért. A jobbikos plakátkampány-botrány miatt már a hatóságok is vizsgálódnak, az állam áfa-vesztesége százmilliós nagyságrendű.

Elsöpörheti Vona Gábort a korrupciós Simicska-Vona plakátbotrány

A Híradó.hu számolt be arról, hogy aggódnak a Jobbikban a Simicskával kötött megállapodás miatt. Egy hete derült ki, hogy a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz Simicska plakátcégeinél. Az a gyanú, hogy a Simicska-cégek kevesebb plakáthelyet vallottak be a NAV-nak. Vagyis hogy sokkal több plakáthelyet adtak a Jobbiknak, mint amennyit hivatalosan bejelentettek. Másképpen fogalmazva, a Jobbik szinte ingyen jutott plakáthelyekhez. Volt, amit napi 200 forintos áron kapott meg, ami persze nevetségesen kevés. Egy plakáthelyért normális esetben havonta 30-40 ezer forintot kérnek el - Simicska a Jobbiktól csak 6 ezret kért. Ez a magyar államnak több mint 100 milliós áfakiesést jelent. A Jobbikban állandó témává vált az elmúlt napokban Vona pártelnök személyes felelőssége, hiszen Simicskával együtt korrupciós ügybe vitte a Jobbikot. Egyre többen kérdezik a pártban: mi a személyes haszna Vona Gábornak

Plakátháború köz- és lopott pénzből

Ideges a Fidesz. A kormánypárt és Orbán Viktor mindent elkövet, hogy nyárra semmiképpen se maradjanak kint a hirdetőoszlopokon az őt, valamint nem hivatalos stratégiai főtanácsadóját, Habony Árpádot, Rogán Antal propagandaminisztert, illetve Mészáros Lőrinc felcsúti polgármestert tolvajnak ábrázoló jobbikos óriásplakátok.

KISZÁLLT A NAV SIMICSKA CÉGEIHEZ

Simicska Lajos reklámcégeinél megkezdődtek az adóhatósági vizsgálatok, miután a nyomozás adatai szerint a vállalkozó vállalatain keresztül törvénytelen módon támogathatta a Jobbik plakátkampányát. A párt nevében nyilatkozók egymásnak ellentmondó adatokat közöltek az elhelyeztetett plakátok számáról, a kampány becsült költségeivel pedig nem tudnak eddig elszámolni. A költségvetési csalás mellett a tiltott pártfinanszírozás gyanúja is felmerült.
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>