Kulcsszavak: |
|
Akták: |
Az MNB alapítványai kivonják magukat a közbeszerzés és a nyilvánosság alól – de sikerült?
Messze még a vége, a nagyvonalú törvényalkotás által támogatott MNB veresége még nem teljes. Pontokba szedtük, hogy miért jó a hatályos törvények alapján a jegybanknak, hogy lett neki hat szépen felhizlalt alapítványa.
Ezt a birodalmat akarta eldugni előlünk Matolcsy
Matolcsy György és csapata mindent megpróbált, hogy kivonja az ellenőrzés alól az MNB forrásaiból létrehozott hat Pallas Athéné alapítvány és az azok által alapított öt cég működését. Volt itt egy nap alatt megszavazott „elvesztette a közvagyon jellegét” törvény, évek óta visszautasított, a végletekig elkerülni próbált közérdekű adatigénylések – de a nagy igyekezetnek, úgy tűnik, lassan vége lesz.
MNB alapítványok
Antal Dénes
Balog Ádám
Bánkuty Tamás
Bogár László
Csizmadia Norbert
Dubéczi Zoltán
Hetényi Márk
Kardkovács Kolos
Lentner Csaba
Matolcsy Gyöngyi
Matolcsy György
Mészáros Lőrinc
Nagy Róza
Polt Péter
Polt-Palásthy Marianna
Szemerey Gabriella
Vörös József
Ferida Zrt.
Gránit Bank
Kasselik-Ház Ingatlanfejlesztő Zrt.
Kecskeméti Duális Oktatás Zrt.
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA)
Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC)
Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (PADI)
Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME)
Pallas Athéné Domus Optima Zrt.
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (PADS)
Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (PAGEO)
Vízház Zrt.
átláthatóság
bankok - pénzintézetek
gazdálkodás
ingatlan
jogalkotás
klientúra
kultúra - művészet
rokonok
tudomány
MNB-alelnök: Az alapítványok minden adatot kiadnak, amit kikérnek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését, az alapítványok minden olyan adatot ki fognak szolgáltatni, amit kikérnek, mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában sugárzott felvételen.
Alkotmányellenesen titkolták az MNB-alapítványok költekezését
A Magyar Nemzeti Bank csak a feladataival és elsődleges céljával összhangban hozhat létre gazdasági társaságot vagy alapítványt, így az azoknak nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénzjellegét – szögezte le az Alkotmánybíróság. Az alapítványok tevékenységének „titkosítását" célzó törvénymódosítás így nem hirdethető ki.
A Kúriának és az Alkotmánybíróságnak is döntenie kell az MNB-alapítványok átláthatóságáról
Valószínűleg előbb dönt a Kúria az MNB alapítványainak gazdálkodásával kapcsolatos adatok nyilvánosságáról, mint az Alkotmánybíróság az államfő hasonló beadványáról. A legfőbb bírói fórum egy konkrét perben március 30-ra ítéletet ígért, míg az alkotmánybírák a jegybanktörvény módosítása miatt előterjesztett államfői vétóról csak pár nap múlva határoznak. Érdekes lesz, ha a két fórum más-más következtetésre jut.
Áder talált, Matolcsy süllyed
Az államfő megvétózta a titkosítási törvényeket, és az Alkotmánybírósághoz fordult. Áder János szerint alkotmányellenes a Matolcsy-alapítványokkal kapcsolatos információk titkosítása, de a visszamenőleges hatályra vonatkozó passzusok is. Az elnök ritkán kér előzetes normakontrollt, de ha igen, akkor jókor: találati aránya eddig százszázalékos.
Áder János az MNB- és a postatörvényt is megvétózta
Előzetes normakontrollt kért Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról az Alkotmánybíróságtól – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán az MTI-vel. Az Ab-nek 30 napja van eldönteni, hogy a két törvény összhangban van-e az Alaptörvény rendelkezéseivel.
Matolcsy potyautasként ugrott fel a titkosításvonatra
Elveszíti közvagyon jellegét? Az alapítványi pénz az alapítványi pénz? A kormány olyan veszélyre hivatkozva titkosítaná Matolcsyék rejtegetett szerződéseit, amely ellen az MNB már most is védve van. A versenypiacon is próbálkozó állami cégek vezetői jó ideje fájlalják, hogy nyílt kártyákkal kell játszaniuk, és nemcsak az adófizetők, hanem a versenytársaik előtt sem maradnak titkaik. Az MNB viszont ott is rejteget, ahol nincsenek is versenytársak.
Matolcsy rettegett, hogy minden kiderül, ő járta ki Orbánnál a titkosítást
Matolcsy György MNB-elnök maga kérte Orbán Viktor miniszterelnököt a jegybanktörvény módosítására – tájékoztatták a Népszabadságot magas rangú fideszes források. A jegybankelnök állítólag azon nyugtalankodott, hogy kinyílnak az MNB sokmilliárdos ingatlanvásárlásainak üzleti dossziéi.
Már el is fogadták a botrányos MNB-s törvényjavaslatot
A parlament 118 igen szavazattal, 58 nem szavazattal elfogadta a fideszes Bánki Erik hétfőn reggel beadott, nagy vihart kavaró javaslatát, amely egyebek mellett kivenné az infótörvény alól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványait, ezzel meghiúsítva, hogy nyilvánosságra kerüljenek az alapítványok 260 milliárdos gazdálkodásával kapcsolatos részletek.