language

Személyek:

Juhász Ferenc highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off

Juhász Ferenc

Juhász Ferenc (1960-) MSZP-s politikus, az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere, 2007-től a párt elnökhelyettese.

Nyíregyházán született, általános iskoláit Tiszadobon végezte. Gépjármű-technikai tagozaton végzett, 1978-ban érettségizett. 1981-ben Nyíregyházán tanítói diplomát szerzett. 1981-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei KISZ-bizottság munkatársa, majd első titkára volt. 1988-1991 között a Politikai Főiskola hallgatója volt, 1991-1993 között pedig elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola adó- és pénzügyi szakát. 2003-2006 között pedig elvégezte JPTE Humánerőforrás-gazdálkodás szakát. 1991-ben az MSZP tagja lett, ahol kezdetben irodavezetőként dolgozott, majd 1994-ben országgyűlési képviselő lett. 1996-2002 között az Országgyűlés honvédelmi állandó bizottságának alelnöke volt. 1999-2000 között az MSZP frakcióvezető-helyettese. 2002-től honvédelmi miniszter volt a Medgyessy-kormányban, majd 2004-től 2006-ig az első Gyurcsány-kormányban. Az ő minisztersége alatt szüntették meg az általános hadkötelezettséget.2000-2007 között az MSZP alelnöke, 2007-2009 között az MSZP elnökhelyettese, 2009-től , 2012-ig, az elnökségi tagja.

A Fővárosi Törvényszék 2015. november 19-én kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésével, megváltoztatva a Pesti Központi Kerületi BÍróság bűncselekmény hiányában kihirdetett felmentő Ítéletét, két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztést és másfél millió forint pénzbüntetést szabott ki rá egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Juhász Ferenc tárcavezetőként megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László, egykori honvédelmi közigazgatási államtitkár 66 millió forint helyett 27 millió forintért megvegye a neki bérelt lakást. A harmadfokú eljárásban 2016. június 20-án bűncselekmény hiányában,államtitkárával, Fapál Lászlóval együtt, felmentették, lezárva ezzel az "elszámoltatási" perek egyik nagy visszhangot kiváltó esetét.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [64]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Tábornokper: elmeorvosokat vártak

Elmeorvosi igazságügyi szakértők és további tanúk meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsán a vesztegetéssel vádolt magas rangú katonák és polgári alkalmazottak büntetőpere.

Budai: Sukoró és a HM-es korrupciós ügyek is bírósági szakban vannak

Jelenleg hét olyan ügy van - illetve már volt - bírósági szakaszban, amelyben az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálódott, és tett feljelentést; ezek között van például a sukorói telekcsere és a honvédelmi minisztériumi (HM) ingatlanok ügye - tájékoztatta az MTI-t Budai Gyula, akinek augusztus 31-ével ér véget elszámoltatási kormánybiztosi megbízatása.

Juhász Ferenc: A whiskys doboz csak népmesei elem

Soha nem kért és nem fogadott el pénzt, nem tudott visszaosztott pénzekről, és "népmesei elem" a whiskys dobozról szóló teória – állította a volt miniszter, akit a tábornok-perben tanúként hallgattak ki.

A pártatlanság vélelme

Egyre-másra hamis vagy legalábbis hanyagul kidolgozott vádnak bizonyul az elszámoltatási bűnlajstrom, ami mind kínosabb a kormányzatnak. A célszemélyek eséllyel keresnek elégtételt a bíróságokon.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Még nem akadt nagy hal Budai horgára

Elhúzódó vizsgálatokat, megszüntetett nyomozásokat és egy felmentő ítéletet tud felmutatni Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, aki a héten adja át jelentését a kormánynak az elszámoltatásról. Az elszámoltatási kormánybiztosok majdnem másfél ezer üggyel foglalkoztak az elmúlt két évben, de ezek többsége a gyanúsításig sem jutott, és jelenleg mindössze négy ügyben zajlik bírósági eljárás. Gyurcsány Ferenc viszont a héten vádlott lehet.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Közeledik Juhász vád alá helyezése

Vádelőkészítő szakaszba lépett Juhász Ferenc (MSZP) volt honvédelmi miniszter büntetőügye, amelyben az egykori tárcavezetőt hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Juhászra legutóbb a tábornokok perében is terhelő vallomást tettek, de érintettsége az elmúlt évtizedben számos gyanús eset során felmerült.

Oláh János: Pénz járt Juhásznak is

Folytatták az Oláh János dandártábornok, tizenhatodrendű vádlott gyanúsítotti kihallgatásán rögzített vallomásának ismertetését a vesztegetéssel vádolt tábornokok perének tegnapi tárgyalásán a Kaposvári Törvényszéken.

Felfelé buktatták a hallgatásért cserébe?

A katonai elhárítás már a szocialista Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.
Találatok: [64]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>