language

Kulcsszavak:

juttatás highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [146]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Húsz év után kiszabadul a városháza foglya

Botrányoktól megtépázott várost hagy maga mögött Demszky Gábor, aki húsz év után távozik Budapest éléről. Távozását több konfliktus és személyes válság érlelte meg.

Választás kontra Papcsák

Egyre nagyobb a nyomás a pártokon, ahogy közeledik az önkormányzati választás. A héten már a szavazó lapok is elkészültek. Ám a két vezető párt inkább vagdalkozik a Papcsák Ferenc körül kialakult helyzetben.

Emelkedő tétek - Elszámoltatás

Az elszámoltatás első körében felderített kár mértéke a Fidesz szerint 100 milliárdos nagyságrendű. A két korábbi kormányfő is célkeresztbe került, az esetleges büntető eljárások végképp padlóra küldhetik az MSZP-t az önkormányzati választások előtt.

Saját kerületének cégét jelentette fel Kőbánya polgármestere

Verbai Lajos polgármester szerint egy bánya rekultivációt folytató cég vezetője összesen 55 millió forinttal rövidítette meg a kerületet. Az érintett ártatlanságát hangoztatja.

Szabó Zoltán bajban: gyanúsítás mobilszámlák és kerékbilincs miatt

Hatmillió forintot beszélt el mobilon az elmúlt hét évben Szabó Zoltán, s miután a számlát a VI. kerületi önkormányzat fizette, az ügyészség nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg.

Kerékbilincses visszaéléssel is gyanúsítják az MSZP-s Szabó Zoltánt

Az ügyészség szerint visszaélt hivatali pozíciójával Szabó Zoltán, amikor 2009-ben a gyanú szerint levetette az autójára szerelt kerékbilincset. Az ügy miatt a politikust csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki az ügyészségen, a volt MSZP-s képviselő azonban megtagadta a vallomástételt.
Találatok: [146]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>